Balhé Bronxban: klasszikus DVD-másolás

Az amerikai filmstúdiók közleménye szerint pénteken a történelem folyamán először derítettek fel a New York-i rendőrség segítségével egy DVD-másolásra szakosodott labort.
"Hálásak vagyunk az NYPD-nek kitűnő rendőri munkájukért." - fogalmazott közleményében Jack Valenti, az amerikai filmipar érdekvédelmi egyesülete, az MPAA elnöke. Valenti abból az alkalomból hálálkodott az erőszakszervezetnek, hogy illegálisan videókazettát és CD-t másoló kalózkák lefülelése után sikerült a történelem folyamán először egy DVD-sokszorosító bűnszövetkezeten rajtaütniük.

A bonyolultság és az egyszerűség hatalma

Ezzel tették
Bár nem biztos
Az MPAA azt követően erősített tovább szerzői jogi vonalon, hogy az elmúlt hónapban egy általuk megrendelt felmérés kiderítette: a jobbára hatástalan internetes nyomulás mellett az elsősorban Ázsiából származó kalózmásolatok hárommilliárd dolláros bevételkiesést okoznak Hollywoodnak. Valentiék ezért döntöttek úgy, hogy a szólásszabadság felszámolása és a DeCSS betiltása után kicsit a fizikai világot is figyelik, ahol a társadalomra rendkívül veszélyes kódtörés nélkül folyik kazettamásoláshoz hasonló bonyolultságú DVD-sokszorosítás.

Frodót botozzák

A New York-i Bronx városrész egyik lakásában végrehajtott akció során a városi rendőrség két számítógépet és tizenöt DVD-írót foglalt le - találtak továbbá 1208 darab DVD-másolatot, 5200 dollárt, és egy személyt, akit hamar letartóztattak.

Az első amerikai DVD-másoló gang nem volt igazán nagy: nagyobb siker volt, amikor tavaly Angliában egy retardáltakból álló bűnszövetkezet farmján egy ezerszáz magnós videókazettagyárra bukkant a machetékkel kivonuló hatóság.

A bronxi vityillóban egyébként a legutóbb négy Oscarral terhelt Gyűrűk Ura, a Denzel Washington alakítása nyomán egyoscaros Kiképzés, és egy a helyiek körében népszerű ökölvívó életét bemutató film, az Ali másolatait találták.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25