Online hirdetésekben köröz az FBI

Az amerikai szövetségi nyomozóhivatal (FBI) szerdán bejelentette, hogy a Terra Lycos portál közreműködésével hamarosan internetes hajtóvadászatot indítanak egy bostoni bandavezér elfogására.
Az egyedülálló kísérlet támogatására a Terra Lycos ingyenesen bocsátja rendelkezésre hirdetési felületeit. A bannerekben megjelenik majd az FBI tíz legkeresettebb bűnözője (ten most wanted fugitives) közé tartozó James "Whitey" Bulger fényképe, és a nyomravezetőnek felajánlott egymillió dolláros díjról szóló felhívás.

Bulger fényképe az FBI Most Wanted oldalán is előkelő helyen szerepel, rögtön a 25 millió dollárt "érő" Oszama Bin Laden terroristavezér alatt. A Bulger-féle bannerkampányt megelőzően az FBI kizárólag a saját oldalán biztosított információt a körözött bűnözőkről.

Gyilok, zsarolás, pénzmosás

Az FBI közleménye szerint James Bulger a Boston környéki szervezett bűnözői csoportok egyik kiemelkedő figurája. Körözést a korai 70-es évektől a 80-as évek közepéig történt számos gyilkosságban játszott szerepe miatt adtak ki ellene. Keresik még ezen kívül kábítószer-kereskedelem, zsarolás, pénzmosás és más alvilági üzelmek miatt.

Az FBI szerint az internetes kezdeményezés révén világméretű hajsza kezdődhet az 1995 óta szökésben levő Bulger ellen. A pop-up ablakban megjelenő körözés a Lycoson angolul, a Terra.com oldalain spanyolul jelenik meg. A Lycos októberben a világ ötödik leglátogatottabb weboldala volt 37 millió egyedi felhasználóval, jelentette a Nielsen/NetRatings.

Komoly eszközzé válik

Az ingyenes internetes megjelenés komoly eszközzé válhat a bűnüldöző szervek kezében, hiszen az internet már most is pótolhatatlan segítség a nyomozásokban. A hatóságok például rutinszerűen ellenőrzik a gyanúsítottak internet szolgáltatójánál keletkező forgalmi összesítéseket, emlékeztet a CNet.

Ezen kívül korábban ismertté vált, hogy az FBI a billentyűleütéseket rögzítő eljárást fejlesztett ki Magic Lantern (csodalámpa) néven, amellyel a gyanúsítottak gépére behatolva bizonyítékokat gyűjthetnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32