Megszerezte az amerikai kormány a Google adatait

Véget ért a Google online keresőjét használó internetezők adataival kapcsolatos huzavona, egy szövetségi bíró döntése értelmében a keresőcégnek bizonyos adatokat és webcímeket át kell adnia az Egyesült Államok kormányának.

Az amerikai igazságügyi minisztérium nagyon szeretne hozzáférni az internetes keresésekkel kapcsolatos információkhoz, mert a Bush-kormány ezen adatok segítségével szeretné megerősíteni az évekkel ezelőtt elfogadott gyermekvédelmi törvényt. A Google többször elutasította az együttműködést, ezért a kormány a bírósághoz fordult.

Védett adatok

Most James Ware bíró döntésének értelmében a Google kénytelen átadni ötvenezer webcímet és körülbelül ezer keresőkifejezést a kormánynak, hogy segítse a munkáját. A bíró ugyanakkor a magánszféra védelmére hivatkozva elutasította az egyes emberek keresési listáinak átadására vonatkozó kérelmet. Tavaly augusztusban még két hónap időtartamban beírt összes keresőkifejezést, valamint a kereső indexében lévő összes webcímet szerette volna elkérni az igazságügyi minisztérium, így több milliárd címhez jutott volna hozzá.

A Google védőügyvédje, Nicole Wong szerint igen fontos döntés született, és az ítélet elsősorban arról szól, hogy sem a kormányok, sem mások nem rendelkezhetnek kényük-kedvük szerint az internetes cégek által összegyűjtött adatokkal. Mint azt korábban megírtuk, a Google részint azért sem szerette volna átadni az adatokat, mert a felhasználók olykor saját adataikra is keresnek, társadalombiztosítási számukat, esetleg kártyaszámukat gépelik a keresősávba.

Védtelen gyermekek

Az Egyesült Államok kormánya 1998-ban fogadta el a COPA (Child Online Protection Act ) törvényt, amely a gyermekeket hivatott megvédeni az interneten fellelhető pornográfiától. A törvényt azonban többször alkotmányellenesnek nyilvánították, és az amerikai legfelsőbb bíróság sem fogadta el arra hivatkozva, hogy lehetetlen betartatni. A kormány azért szeretne adatokat a keresőcégektől, hogy bebizonyíthassa, milyen egyszerű pornóhoz jutni az interneten.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25