Informatikai Bizottság: vétó a MeH hatáskör-változtatására

Nem találta általános vitára alkalmasnak a miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló előterjesztést az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottsága hétfői ülésén.
Bánsági Zoltán a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) képviseletében a javaslatról elmondta: az új kormány létrejöttével megváltozott a minisztériumi struktúra, ezért most az érintett törvényi előírásoknak megfelelő és az új feladatellátási rendhez igazodó módosításokra van szükség.

Tisztázzák, hogy ki érintett

A javaslat egyebek mellett érinti a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról, a felnőttképzésről, a szakképzésről, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, a területfejlesztésről és területrendezésről, a kémiai biztonságról, a kulturális örökség védelméről, az elektronikus aláírásról és a hírközlésről szóló törvényt.

A MeH képviselője aláhúzta: a törvényjavaslat beterjesztésére részben azért volt szükség, hogy a feladat- átcsoportosítást követően tisztázzák, hogy a kérdéses feladat ellátásában melyik minisztérium és miniszter érintett elsődlegesen.

Hatásköri kérdések rendezése

Kifejtette: a javaslat azokat a szervezeti változásokkal szorosan összefüggő hatásköri kérdéseket rendezi, amelyek hiányában az adott feladat ellátása nem lehetséges a törvényi előírásoknak megfelelően.

Kettéosztottság

A kormánypárti képviselők négy igenjével, két nemmel és három tartózkodással végződő szavazást megelőzően Rogán Antal (Fidesz), a bizottság elnöke elmondta, hogy az előterjesztés révén az informatikai terület kettéosztottsága tovább erősödne.

Példaként megemlítette: miközben az elektronikus aláírás általános jogi szabályozása az informatikai és hírközlési miniszterhez tartozik, addig az elektronikus közigazgatás megvalósításában kulcsszerepet játszó kormányzati portál működtetése a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter feladata.

Nem kapcsolódik a politikához

A vitában Molnár Gyula (MSZP), a bizottság alelnöke hangsúlyozta: az előterjesztésben a kialakult kormányzati struktúrának megfelelő technikai természetű átvezetések szerepelnek; a törvénymódosítások egyáltalán nem kapcsolódnak a politikához.

A képviselő a javaslat támogatását kérte, tekintettel arra, hogy a többség korábban a jelenlegi kormányzati struktúrát már elfogadta.

Kompetenciaviták

A vitában Pettkó András (MDF) utalt arra, hogy az elmúlt öt hónapban csupán annak lehetett tanúja, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, illetve a Miniszterelnöki Hivatal kompetenciavitákat folytatott, mivel nem tudták eldönteni, hogy melyik szervezetnek mi a feladata.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37