Uniós házkutatás az Intel irodáiban

A világ legnagyobb chipgyártójának több európai telephelyén jelentek meg kedden reggel az Európai Bizottság szakértői. A feltételezések szerint versenykorlátozó magatartás nyomai után kutattak.
Az Európai Bizottság kedden szerte Európában házkutatást rendelt el a világ legnagyobb chipgyártója, az Intel irodáiban. A Bizottság egyik szóvivője szerint a nemzeti hatóságok segítségével "bizonyos számú" Intel irodában bukkantak fel kedden reggel.

A chipgyártó müncheni és swindoni (Nagy-Britannia) telephelyein a Bizottság munkatársai kérdéseket tettek fel és dokumentumokat vizsgáltak át, idézte a ZDNet Hans-Jürgen Werner, az Intel németországi szóvivőjének szavait.

Együttműködnek, és nem értik

A feltételezések szerint a nyomozások azokkal a vádakkal kapcsolatosak, miszerint az Intel piacvezető szerepét a verseny korlátozására használta. A keddi razziákban több számítógépgyártó és nagykereskedő irodáiban is vizsgálódtak, közölte a Bizottság szóvivője. Az nem ismeretes, hogy hány országban hány céget leptek meg a nyomozók.

Az Intel a megvizsgált telephelyein együttműködött a Bizottság megbízottaival, jelentette ki Werner. Az Intel ugyanakkor visszautasítja annak vádját, hogy inkorrekt magatartást tanúsított volna.

"Mindig is korrekten és az előírások szellemében jártunk el" - hangsúlyozta a chipgyártó szóvivője. Mint ismeretes, a közelmúltban a konszern versenytársa, az AMD vitte bíróság elé az Intellel kapcsolatos gondjait.

Japánban lezárult

Japánban két eljárás indult, melyek azt hivatottak bizonyítani, hogy az Intel versenyt korlátozó egyezségeket kötött számítógépgyártókkal, és így kereken 50 millió dolláros kárt okozott az AMD-nek.

Végül az Intel áprilisban meghajolt a japán versenyhivatal döntése előtt, és eltávolította a pc-gyártókkal kötött szerződéseiből a kifogásolt záradékokat. Az AMD közlése szerint különben segítik egymás munkáját az Európai Bizottság és a japán hatóságok szakértői.

Legutóbb Kaliforniában készült olyan bírósági beadvány, amelyben az AMD azt rója a versenytársa szemére, hogy 38 számítógépgyártóval, kisebb rendszerszállítókkal valamint nagy- és kiskereskedőkre gyakorolt nyomást.

A világ legnagyobb chipgyártója a vádak szerint korrupció és nyomásgyakorlás útján tártorította el a vásárlókat az AMD-vel való üzletkötéstől. Például öt gyártónak olyan feltételek mellett ajánlott kedvezményeket, hogy csökkentik vagy megszüntetik az együttműködést a konkurenciával.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31