Kivel van a Novell?

Újabb fordulatot vett a Microsoft monopóliumát megtörni szándékozó per csütörtökön. A Microsoft konkurenseit azzal vádolja, hogy azok nem akarnak mást, csak maguknak nagyobb pozíciókat szerezni a piacon és ezért mindenre hajlandók - írja a Nando Times. A Novell kettős játékot játszott, a Palm pedig saját javát szolgáló keresetmódosításokat javasolt - állítja a Microsoft.
A Microsoft szerint a Novell még évekkel ezelőtt felajánlotta segítségét a Microsoftnak, ha az hajlandó a Windows operációs rendszereket úgy módosítani, hogy a korábbinál jobban együttműködjenek a Novell termékeivel. A Novell más cégekkel együtt a kormány oldalán állt az antitrösztperben, ennek fényében némileg furcsa, hogy a színfalak mögött felajánlotta támogatását.

Kettős játék

A Microsoft ügyvédje a csütörtöki tárgyaláson bizonyítékként egy 2000 februárjában írott e-mailt mutatott a Novell technológiáért felelős igazgatójától, Carl Ledbettertől. E szerint a Novell egy találkozót kezdeményezett, hogy megtárgyalják, miként tudnának segíteni a Microsoftnak.

A történteket mindkét fél másképp értelmezi. A Microsoft szerint a Novell gyakorlatilag azt ajánlotta fel, hogy hajlandó a bíróságot befolyásolni, ha a Microsoft javít a Novell szoftvereinek támogatásán. A Novell ezzel szemben ajánlatát korrektnek nevezte, elmondása szerint csak segíteni akarta a Microsoftot, hogy a vádpontokban kifogásoltakat megoldja.

Bővül a kör

Mindeközben újabb versenyző is beszállt a bokszmeccsbe, nevezetesen a Palm. A cég szoftverfejlesztési ágának versenyügyi igazgatója, Michael Mace szerint a Microsoft módszeresen úgy fejlesztette operációs rendszereit, hogy azok ne működjenek együtt a Palm készülékeivel. A Microsoft a vádakat visszautasította, sőt ügyvédük szerint éppen a Palmnak kéne egy antitrösztper vádlottjának lenni. Szerinte ugyanis a kéziszámítógépek piacát vezető Palm úgy próbálta módosítani a Microsoft elleni keresetet, hogy pernyerés esetén a Palm pozíciója erősödjön.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32