Amerikában betiltották a PlayStationt

Az Egyesült Államokban szabadalombitorlás miatt nem engedélyezik a PlayStation 2 árusítását. A Sony megfellebbezte a döntést, és a piacvezető játékkonzolt nem veszi le a boltok polcairól.

Az észak-kaliforniai kerületi bíróság múlt héti döntése szerint a Sony megsérti egy amerikai fejlesztőcég, az Immersion szabadalmát. A japán elektronikai óriáscég ellen az Immersion az általa kifejlesztett erővisszacsatolásos technológia miatt nyújtott be keresetet. A számítógépes játékokban ezzel a technikával szimulálják a virtuális események hatását, ami a botkormány erős rezgésében nyilvánul meg.

Lecsapott

Claudia Wilken bírónő a határozatában megtiltotta, hogy a Sony a jogsértő PlayStation játékkonzolt az Egyesült Államokban gyártsa vagy értékesítse, és a licencdíjak megfizetésére kötelezte a céget. A döntés negyvenhét játékszoftverre, például a népszerű Grand Theft Auto sorozatra terjed ki, de ezek többségét nem a Sony fejlesztette, ami megnehezíti a határozat betartatását.

Az Immersion szerint a Sony az első és a második PlayStation-konzollal is megsértette a szabadalmát. A Microsoft korábban hasonlóan járt botkormányaival és egyéb termékeivel: két évvel ezelőtt huszonhatmillió dollárt kellett kipengetnie.

Harc

A Sony megpróbált harcolni az igazáért, de a bíróságon tavaly vereséget szenvedett. Az Immersion mellé álló bíró nyolcvankétmillió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte, de a végrehajtást a további jogi lépések megtételéig elhalasztotta. Most Wilken hatályba léptette a korábbi döntést és további 8,7 millió dolláros büntetést szabott ki.

A Sony képviselője a Cnet felkeresésére nem kommentálta az esetet, csupán annyit közölt, hogy fellebbeznek és továbbra is értékesítik a konzolt. Az Immersion vezérigazgatója, Victor Viegas üdvözölte a bíróság döntését, amely szerinte elismeri az állításaikat.

A Sony hordozható játékkonzolja, a PlayStation Portable nem érintett az ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25