Perben az MS-DOS eredettörténete

A gyors és piszkos operációs rendszer írója szerint rágalom, hogy ellopta egy amerikai hős hét évvel korábbi szoftverét.

Tim Paterson, aki 1980-ban eladta a QDOS (quick and dirty operation system) után 86-DOS-nak elnevezett oprendszert a Microsoftnak, rágalmazással vádolja Harold Evanst, a Times egykori szerkesztőjét, és a Time Warner kiadót.

Evans tavaly kiadott Akik Felépítették Amerikát című könyvében egy fejezetet szentelt Gary Kildallnek, a Digital research alapítójának, amelyben "nyúlásnak" nevezi Paterson szoftverét, amely a kor vezető operációs rendszere, a Kildall által 1973-ban írt CP/M "hevenyészett klónja" volt.

Csak a felszín

Paterson a Seattle Computer Productsnál az Intel 8086-os processzorára épülő alaplapokat programozott S-100-as mikrokomputerhez.

A 86-DOS a Microsoft első operációs rendszere lett MS-DOS 1.0 néven. Az alaplap és 16-bites operációs rendszer 1981 augusztusától volt kapható az első IBM PC-kben.

Paterson beismeri, hogy olyan kezelőfelületet akart az oprendszerhez, amely kompatibilis a piacvezető CP/M-mel.

"Felperes úgy érezte a CP/M által használt formátum jelentős korlát, ezért a programot Microsoft BASIC-ben írta és a FAT fájlrendszert használt" - áll a beadványban.

Gyötrelmek

Paterson szerint Evans hamisan állította, hogy Kildall a DOS feltalálója. Emellett rosszhiszeműen idézte a jelenleg Stanfordon oktató, egykori Intel mérnök John Whartont, aki szerint a Paterson "szinte változtatás nélkül" használta Kildall INT-21 mechanizmusát.

Wharton a Registernek elmondta, hogy Evans vagy munkatársai soha nem keresték és hogy a könyben használt idézet nagyon sok évvel ezelőtti.

Evans közölte: erőteljesen szembeszáll a rágalom vádjával.

Paterson legalább 75 000 dollárt és költségei térítését követeli az általa átélt "nagy fájdalomért és mentális gyötrelmekért". Az ügy sarkalatos kérdése a QDOS technikai elemzése lesz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58