Szerzői jogsértéssel vádolják a Microsoftot

A francia Liberation napilap beszámolója szerint az amerikai Microsoft a szerzői jogok megsértése miatt 400 ezer eurós kártérítést kénytelen fizetni egy francia szoftverfejlesztő stúdiónak. A szoftverkonszern fellebbez az első fokú ítélet ellen.
Sokáig sikerült a nyilvánosság előtt titokban tartani ezt a hírt, ugyanis a bírósági ítélet 2001. szeptember 27-i keltezésű. Az eljárást a Syn'x Relief szoftvercég egyik alapítója kezdeményezte. Beadványában az általuk fejlesztett kódnak a 3 dimenziós Softimage programban történő felhasználását kifogásolták

Ki használhatja a szoftverrutinokat?

Softimage programmal készített tehénkék
A nyolcvanas évek végén a Syn'x Relief kifejlesztette a Character néven futó 3D szoftverét. A kereskedelmi siker érdekében nyolc szoftveres rutinhoz fűződő felhasználói jogot eladták az elismert kanadai fejlesztőcégnek, a Softimage-nek. Ezt a vállalkozást 1994-ben 130 millió dollárért megvásárolta a Microsoft. A franciák nem sokkal ezután felbontották a licenszt biztosító szerződést. A Softimage-et a Microsoft azóta továbbpasszolta az Avidnak.

Jogosulatlanul maradt a programban

A francia fejlesztők azt állítják, hogy a nyolc szoftveres rutin a szerződés felbontása óta még mindig a program integrált részét képezi. A Microsoft ezzel szemben úgy vélte, hogy ezeket a programozói már régen deaktiválták.

A bíróság a felpereseknek adott igazat, miután világossá vált, hogy a Softimage programot a nyolc vitatott részlet nélkül nem lehet elindítani. A Microsoftot "néhány millió frankos" (400 ezer eurós) kártérítés megfizetésére kötelezték. Az amerikai szoftverkonszern bejelentette fellebbezési szándékát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

12 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37