A Vivendi is állami támogatású internettel készül

Várhatóan a Matáv után a Vivendi is állami támogatású internetcsomagokat indít augusztus elsejétől - tájékoztatta az Indexet Lednitzky Péter, a cég kormányzati és külkapcsolati igazgatója. Mint mondta, a Vivendi jelenleg tárgyalásokat folytat a kormánnyal, terveik szerint a jövő héten már bejelenthetik az augusztusban induló új, támogatott csomagokat.
A Matáv délután jelentette be, hogy megállapodott az informatikai minisztériummal, és augusztustól az állami támogatásnak köszönhetően a jelenlegi piaci áraknál kedvezőbb áron nyújtja új internetes csomagjait, azok megjelenéséig pedig elhalasztja a jelenlegi kedvezmények megszüntetését. Az éjszakai időszakra kedvezményes internetes telefontarifát, a délutáni és hétvégi időszakra pedig két havidíjas csomagot vezet be a telefontársaság.

Üdvözlik az állami szerepvállalást

Lednitzky Péter a támogatott csomagok megjelenéséről elmondta, szükségesnek tartja az állami szerepvállalást a kis- és közepes lakossági internetfelhasználók hozzáférésének biztosításában, és üdvözölte a kezdeményezést. Az igazgató szerint a mostani együttműködés jó precedens lehet annak a nagy kérdésnek a megoldásában, hogy minél szélesebb rétegek juthassanak internet-hozzáféréshez. Mint mondta, az internet terjesztéséhez elengedhetetlenül szükséges az állami szerepvállalás, nemcsak a számítógéphez jutást segítő programokban, de a magyar tartalom fejlesztésében is.

Mint írtuk, a Matáv és az informatikai minisztérium hetek óta egyeztetett arról, hogyan lehetne megoldani az internetes kedvezmények - a Mindenkinek csomag és a 150 forintos kedvezmény - eltörlésével keletkezett problémát. A Matáv májusban jelentette be, hogy július elsejével eltörli kedvezményeit, kiváltva ezzel az internetezők felháborodását.

A minisztérium kezdeményezte, hogy a kormány és a szolgáltatók azonos nagyságrendű támogatást adjanak a kedvező internetelérési díjak kialakítása érdekében - áll a minisztérium péntek délutáni közleményében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25