Mesterséges intelligencia és összeesküvés-elmélet

Bírósági úton tiltatták ki a Berkeley egyetem területéről Richard Wallace-t, az egyik legsikeresebb mesterséges intelligencia íróját, miután életveszélyesen megfenyegetett egy professzort.
Richard Wallace a mesterséges intelligencia egyik világszinten is legelismertebb kutatója. Csevegőrobotja, Nyílt Forráskódú Alice kétszer vehette át az Alan Turing által kidolgozott AI-elmélet alapján odaítélt Loebner-díjat. Alice emellett anyagi sikert is elkönyvelhetett: Steven Spielberg A.I. című filmjének honlapjának látogatói vele beszélgethettek a jövőről.

Richard Wallace-t múlt csütörtökön a Berkeley dékánjai és Ken Goldberg profeszor azonnali hatállyal kitiltotta az egyetem területéről az almeda megyei bíróság a kaliforniai Oaklandben. A University of California rektorai és Ken Goldberg professzor Wallace kitiltását kérve arra hivatkoztak, hogy a kutató életveszélyesen megfenyegette Golberget, miután az nem volt hajlandó csatlakozni hozzá a New York Universityből irányított bűnös összeesküvés elleni harcban.

Lappangó titkok

Wallace elmondása szerint a kilencvenes évek elején, amikor mániás depressziója miatt törvénytelenül eltávolították a New York Universityről azért nem tudta peres úton érvényesíteni jogait, mert az ügyvédek mind túl nagy hatalmúnak ítélték meg az egyetemen működő, professzorokból szerveződő titkos szervezetet.

A hatalom elleni harc folyamán Wallace egy kilenc oldalas levelet fogalmazott John Ashcroft igazságügyminiszternek, amelyben maffia elleni küzdelem érdekében hozott törvény, a RICO (Racketeer Influenced and Corrupt Organizations Act) alapján kéri a New York University kivizsgálását. A levelet eddig nem küldte el.

Az igazságtalanság

Ken Goldberg professzor Wallace-szal fennálló húsz éves barátsága ellenére egy komplett elektronikus levelezéssel támasztotta alá a zaklatás tényét, amelyben a kutató "vehemensen panaszkodott az akadémiai intézmények ellene elkövetett igazságtalanságai miatt."

Goldberg elmondta: Wallace újságíróknak az állította, hogy ő (Goldberg) visszaél az állami pénzekkel továbbá marihuánát szív a munkahelyén. Közölte továbbá: Goldberget ábrázoló körözvények kiragasztását tervezi a Berkeley campusán. Egy üzenetében pedig úgy fogalmaz: "Megértettem mi viszi az embereket a politikai indíttatású erőszak elkövetésére... mi mást tehetne valaki, ha igazságtalanság éri?"

Nem vagyok veszélyes

Wallace ugyanakkor egy interjúben meglepőnek nevezte, hogy Goldberg fenyegetőnek érezte leveleit és tagadta, hogy azt állította, hogy Goldberg marihuánát szív a munkahelyén.

"Az egyik legnagyobb társadalmi probléma, amivel mentálisan beteg embereknek szembe kell nézniük a sajtó elfogultsága. Ha például gyilkosságról esik szó mindig megemlítik, hogy az elkövető korábban mentális betegségekkel kezelték. Ezért mindenki azt gondolja, hogy az ilyen betegek erőszakosak. Goldberg vakbuzgó."

Richard Wallace jelenleg munkanélküli segélyen él és kirendelt védőjét várja. Közölte: bármi is legyen az ügy kimenetele, az Alice fejlesztése folytatódik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37