
Húsgombóc és a lövészek – ezek 2024 legjobb mémjei
További Mémeskút cikkek
Egy mém addig működik, amíg nem unalmas, de ha egyszer visszatekintünk majd erre az évre, azt fogjuk látni, hogy 2024 olyan mémeket termelt ki, amelyekre egy picit sem gondoltunk volna. Váratlan sportmémek, meglepő állatok, kigyúrt állkapcsok.
A 2024-es párizsi olimpia rengeteg módon lekötötte az emberiség figyelmét. A versenyekből természetesen egypár olyan szám is kiemelkedett, amelyekre nem csak önmagukért fogunk sokáig emlékezni. A képzeletbeli dobogó két alsó fokára két sportlövész áll: a koreai Kim Yeji, valamint ellenpontja, a török Yusuf Dikeç. A szokásos segédletek nélkül, egy pólóban lövő Dikeçet a férfias egyszerűség és a Riga lánc lazaság tette még az olimpia ideje alatt utánzással terjedő vírussá.
A dobogó tetején természetesen az ausztrál breaktáncos Rachael Gunnt, vagyis Raygunt találjuk híressé vált veszett hörcsög pózában (na jó, ez az azóta védjegyzett kengurumozdulat). A versenyből pont nélkül kieső táncos irgalmatlan trollkodás célpontja lett, de nem hagyta magát. Jogi képviselője segítségével megakadályozta a produkcióját feldolgozó musical bemutatását. Idén szeptemberben végül a World DanceSport Federation ranglistájának első helyére került, novemberben pedig visszavonult a versenyszerű breaktől.

Moo Deng
Közismert, hogy az internet urai a macskák, és hogy a kutyák és papagájok is rendszerint előkelő helyen szerepelnek a cukiságversenyben. A jól értesültek a négylábú, vízben élő lények közül a kapibarára tippelhetnek, de nem nyertek. Az év mémállata ugyanis egy törpevíziló, a thaiföldi Khao Kheow állatkertben idén született Moo Deng.
A kis vízilólány neve húsgombócot jelent, és egyértelműen leolvasztott minden cukiságdozimétert. Aki elég gyors volt, és lecsapott a Moo Deng nevét viselő mémkriptovalutára, az rövid idő alatt 1400 százalékos nyereséget kaszálhatott. Ha hülye vicceknek is gondoljuk a mémeket, nem árt tudni, hogy az apró állat egyedül négy százalékkal emelte meg idén Thaiföld turisztikai iparának eredményét, és ezzel nyomot hagyott az ország nemzeti össztermékén.

Gedagedigedagedago
Valami köze lehet a diszlexiához, hogy a mém amúgy adekvát neve az agy számára olvashatatlan, dallam hozzáadásával azonban egyértelműen a Cotton-Eyed Joe idioszinkretikus vokalizációjaként ismerszik, humánpapagáj-verzió, ha úgy tetszik, az örök hazai mémünk nyomán egy bikicsunájkodás. Maga a dal a svéd Rednex eurodance-világslágere volt 1994-ben, azt megelőzően pedig ír gyökerű amerikai népdal.
A szóban forgó változatot egy Razioff nevű TikTok-felhasználó produkálta 2023 nyarán, ezt követően januárban kezdett ragályosan terjedni, lényegében ’24 mémjei között ez az első.
Mewing
A mewing (mjúing) egy állkapocs alakját megváltoztató gyakorlat, amelyet úgy végzünk, hogy a nyelvünket a szájpadlásunkhoz nyomjuk. Nevét feltalálójáról, John Mew fogorvosról kapta. Célja eredetileg anatómiai változások előidézése, de a tudományos közvélemény nem tekinti működő terápiás gyakorlatnak. Leginkább a 2007-es fotogén csücsörítés/duckface utódja, és a fent taglalt sport témájú mémekkel együtt bizonyítja, hogy a mozdulatok és pózok is legalább olyan erős mémek, mint a vicces képek és mondatok.
Stilgar
Idén nem villant át tömegek idegrendszerén sem Nicholas Cage, sem Leonardo DiCaprio. Jött helyettük a Dűne és Javier Bardem, a fremenek egyik vezére Stilgar szerepében. Stilgar döbbent arcot vág, mert rájön, hogy a Timothée Chalamet által alakított Paul Atreides népének megváltója, a próféciában megírt Lisan al Gaib. Stilgar természetesen kiválóan bevált kabaréreakcióként, megdöbbenve a hüvelykujjlevevős trükkön, a wifi router újraindításán és bármilyen pofonegyszerű szemfényvesztésen.

Az év szava
Az év mémszava a brainrot, kifejező tükörfordítással az agyrohadás. Hulladékinformációt jelent, gyakorlatilag elinflálódott mémek ismétlődését. Legjobb példák erre a hülye dalocskák, a Skibidi Toilet, a Coffin Dance, a Sandstorm, Rick Astley, távolabbról bármilyen egynyári sláger. Idetartoznak a TikTokon és Instagramon az algoritmus által cirkuláltatott, de már lejárt mémek. Maga a szó sem régi, 2007 körül jelent meg, és gyakorlatilag szezonális szleng, szemantikai elődje a krindzs (kringé), még korábban a rák (cancer).
Futottak még
A fent említett Skibidi Toilet már 2023-as dolog, vagy még inkább több éven átívelő mémfolyam, ami folytatólagos mémleágazásokkal kísértett idén. Aki az alfa generáció ősélményei iránt érdeklődik, az alapmémmel kapcsolatos ismertetőnket itt találja.
Szintén idetehető az a fotó, amelyen Donald Trump a 2024-es amerikai elnökválasztási kampányban még jelöltként látható az ellene megkísérelt merénylet után magasba emelt ököllel. A kép ugyan meghatározó mém, és ilyen feldolgozásai is voltak, de más kategóriába tartozik történelmi fotóként.

Rovataink a Facebookon