A cseheknek nem kell a vezetékes telefon

Januárban mintegy 50 ezerrel csökkent a Cesky Telecom előfizetőinek száma, vagyis a Csehországban működő vezetékes telefonállomások másfél százaléka szűnt meg - közölte Vladan Crha, a Cesky Telecom szóvivője. Az előfizetők a telefondíjszabás februári 3,7 százalékos általános emelésének kilátására mondták le a szolgáltatást. Az áremelést decemberben jelentették be.
Ugyancsak februártól a Cesky Telecom lehetővé tette ügyfeleinek, hogy többféle szolgáltatási csomag, ajánlat közül választhassanak, mégpedig attól függően, hogy gyakran vagy ritkán telefonálnak, illetve helyi, városközi vagy nemzetközi szolgáltatásokat használnak-e inkább. Eddig az egy fővonal után fizetett havi átalány egyformán 175 korona volt. Most lehetőség van többféle, magasabb havidíjat fizetni, amiért az ügyfelek különféle szabad perceket és különféle területeken más és más árajánlatokat kapnak.

Telített mobilpiac

A vezetékes telefonok iránti érdeklődés a mobiltelefonok gyors elterjedése miatt is csökken
A különféle programokba való besorolást eddig mintegy 400 ezer személy kérte, tehát az összes ügyfélnek a 12-13 százaléka. A programokba sorolást és a csomag megváltoztatását májusig térítésmentesen végzi a Cesky Telecom. Crha szerint programcsomagot leginkább a keveset, illetve a sokat telefonáló ügyfelek kértek. Az emberek 80 százaléka a legalacsonyabb havi átalány fizetést választotta, 15 százalék a legmagasabbat, 5 százalék pedig az előnyös internetes szolgáltatást részesítette előnyben.

Csehországban a vezetékes telefonok iránti érdeklődés a mobiltelefonok gyors elterjedése miatt is csökken. Jelenleg a lakosság mintegy 70 százalékának van mobiltelefonja, ezt a szakértők már telített piacnak tartják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25