Cukorral is meghajthatók a mobilok

Hamarosan gumicukorral és kólával is feltölthetők lesznek a mobiltelefonok, ha sikerül tovább tökéletesíteni az enzimen alapuló üzemanyagcellás technológiát.

Körülbelül négy évvel ezelőtt arról írt tanulmányt a Saint Louis egyetemen dolgozó Shelley Minteer, hogy akár tequilával működő üzemanyagcellát is lehetne készíteni, és hogy az üzemanyagcella energiatermelő membránjával négyzetcentiméterenként két milliwattot lehet előállítani. Minteer szerencsére nem tudott kiszabadulni a spájzból, és ennek köszönhetően rájött, hogy érdemes az alkoholt cukorra cserélni: telített cukoroldattal négyzetcentiméterenként tíz milliwatt állítható elő.

Veszélyes anyag?

Minteer egyenesen azt állítja, hogy egy cukros akku háromszor-négyszer több energiát tud tárolni, mint egy ugyanakkor térfogatú hagyományos lítiumion akku. A Wired cikke szerint a kutatócsoport tényleg úgy dolgozott, mintha a laboratóriumuk az egyetemi menza közelében lenne, hiszen szénsavas üdítőket, juharszirupot és más cukros löttyöket is kipróbáltak. A kísérleteket azonban nem a cukortermesztők támogatták, hanem az amerikai védelmi minisztérium, amely élénken érdeklődik mindegyik üzemanyagcellás kutatás iránt.


Gonosz cukorfaló

Eddig az volt a legnagyobb gond az enzimeken alapuló áramtermeléssel, hogy természetes környezetükben az enzimek elég gyorsan lebomlanak, mert elég érzékenyek a környezetük kémhatására és a hőmérsékletre, Minteer csoportja azonban polimerek segítségével meg tudta növelni az enzimek élettartamát.

Sajnos a cukorakkuk kereskedelmi bevezetése előtt még sok problémát meg kell oldani. Az autókban az akkumulátorok általában a motor közelében vannak, tehát viszonylag nagy hőmérsékleten is működniük kell. Emellett azt is meg kell vizsgálni, hogy egy baleset során mi történhet az akkuval. Elég kellemetlen lenne, ha a súlyosan megsérült áldozat beleragadna a kiömlő cukorszirupba, és az édes folyadék még az éhes darazsakat is odavonzaná.

A fejlesztés olyan korai stádiumban van, hogy egyelőre képtelenség lenne cukorral meghajtani mobilokat - a kutatók csak egy kisebb zsebszámológépet tudtak elegendő árammal ellátni. Minteer biztos benne, hogy 3-5 éven belül kész termékkel állnak elő, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy 2003-ben ugyanezt ígérték.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32