Dugóelhárítás mobiltelefonnal

Brit közlekedési szakemberek arra kívánják használni az utakon haladó autósok bekapcsolt mobiltelefonjait, hogy a dugó kialakulásával egyidőben felismerjék, hol kezd akadozni a forgalom.
Azt a tényt, hogy a legtöbb gépjárművezető ma már mobiltelefont is visz magával, brit közlekedési szakértők felhasználták egy újszerű, közlekedési dugókat előrejelző rendszer kifejlesztésénél.

Anonim járműkövetés

Mialatt több ezer autó gördül végig az utakon, a bekapcsolt mobiltelefonok folyamatosan keresik a kapcsolatot az adott pillanatban legerősebb bázisállomással.

A beérkező számtalan pozíciójelből egy most kifejlesztett számítógépes program ki tudja számolni az autóoszlop mozgásmintáját, meghatározva a járművek haladási sebességét, és az autófolyam esetleges akadozásának pontos helyét.

Előre jelezhető a dugulás

Az Edinburgh-i Applied Generics fejlesztőcég szerint a mobiltelefonok serege sebesség és pontosság tekintetében messze jobb hatásfokkal jelzi előre a dugót, mint az útba süllyesztett indukciós hurkok és más hagyományos mérőeszközök.

A tesztek során a program a közlekedési akadályok elhelyezkedését 250 méteres pontossággal volt képes meghatározni. A mobiltelefonok jelei alapján a jövőben akár a mentők is könnyebben odatalálhatnak a baleset helyszínére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19