Német UMTS licenc: mindent vissza?

A finn hírközlési tárca vezetője, Kimmo Sasi a német UMTS licencekért lerótt 50,5 milliárd euró utolsó centig való visszafizetése mellett foglalt állást. A német pénzügyminisztérium természetesen nyomatékosan visszautasította a követelést.
A Kaupalehti napilapban szerdán megjelentetett interjújában a politikus a megroggyant német MobilCom távközlési konszernnek adott berlini központi támogatást is kritizálta.

A politikus véleménye szerint a német szövetségi kormánynak hasonlóan kell viselkednie a német 3. generációs mobilrendszerek licencével rendelkező további társaságokkal szemben is.

Sasi azzal indokolta ezt a javaslatát, hogy "a teljes telekommunkációs iparág csak ezáltal állhat ismét talpra". A konzervatív politikus a két évvel ezelőtti német UMTS-aukciót a második világháború utáni időszak legnagyobb közgazdasági tévedésének nevezte.

Négy milliárdot bukott a Sonera

Finnországban a Sonera konszern a német licencekre kiadott 4 milliárd euróját teljes egészében veszteségként volt kénytelen leírni. A vállalat nem utolsósorban a spanyol Telefonica konszernnel közösen két évvel ezelőtt megvásárolt német licencek miatt keveredett pénzügyi nehézségekbe.

A német pénzügyminisztérium nyomatékosan visszautasította a követelést az UMTS milliárdok visszatérítésére. "Ez egy teljesen értelmetlen felvetés, amely az aukciós eljárás folyamatának nem ismeréséről tanúskodik" - idézte a dpa a minisztérium egyik szóvivőjét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31