Rendben, az iPhone kijelzője kristálytiszta, ott a kétujjas zoomolás, meg hogy az ujjbegyemhez ragadnak az albumborítók, amikor húzogatom a coverflow-t. Persze először hangosan ellenkezem, hogy kinek kéne, kihúzott szemöldökű, New York-i reklámszakemberek rohangálnak csak Iphone-nal, jaj nézd, husikám, összetapiztad a kijelzőjét, de aztán csendben, leszegett fejjel hozzá kell tennem, hogy tetszik. Odaadnám érte Kelem Anna jobb mellimplantátumát.
Csakhogy nem lehet itthon kapni, meg ha majd mégis, akkor is szolgáltatót kéne váltanom, meg lemondani a céges előfizetésről, és két évre hozzáláncolnám magam Steve Jobs folyószámla-egyenlegéhez. Viszont itt a HTC Touch, amit merészebb Apple-ellenes kirohanásokban egyenesen Iphone-ölőnek hívnak egyesek, kártyafüggetlenül alig több mint száznegyvenezer (muhaha), van benne forradalmi TouchFLO-technológia, és közben olyan apró, mint egy rendes, valamirevaló telefon. Nem, mint egy okostelefon, amiket ugye pár éve még féltéglának becéztek a körúti mobilnepperek, és az óta sem fogytak ingzsebben hordható méretűre. (Ha lenne ingzsebem, ez kifejezetten bosszantana).
De mi az a forradalmi TouchFLO-technológia? Hát egy Windows Mobile 6 Professional Editionra húzott program, ami egyetlen, erőteljesen újmozdulatra bármikor elővarázsol egy bökdöső tollacska nélkül is kezelhető felületet, ahonnan azután telefonhívásokat indíthatunk, bekapcsolhatjuk a wifit, vagy mondjuk, beléphetünk a zenelejátszóba. Bónuszként pedig csomagoltak hozzá egy olyan görgetőrutint, amitől már az Iphone-nál is apró kis sikolyokat hallatott minden technológiailag érzékeny lány. Megpörgeted, elindul a névjegyzék, kattog veszettül, majd egy idő után lelassul. Mintha csak Sam Spade asztali névjegykártyatartóját pörgetnénk át.
És hogy mire használható ez? A görgetőrutin például szinte semmire, mivel a HTC programozói a Windows Mobile névjegykezelőjéhez hozzá sem nyúltak, hiába pergetjük a neveket nagy lelkesen, laza ujjmozdulatokkal, ha stylus nélkül nem tudunk rábökni a kezdőbetűkre. Ha mondjuk, fel akarnám hívni Zoltán Erikát (nem akarom), akkor nagyon meg kéne tolnom a névjegyzéket, mert hogy "Z", aztán a kikeresés az nem nagyon megy. (És még csak meg sincs a telefonszáma).
A laza ujjmozdulattal felhúzható, stylus nélkül is kezelhető programocska már jól működik, de sajnos csak az előtűnő virtuális kocka három oldala között lapozgathatunk. Az elsőn fényképes gyorshívás-lista várja a felhasználót, ebbe még a legelvetemültebb Iphone-fetisiszták sem tudnának belekötni. Szép, és hasznos. Aztán ott van a különböző beállítások parancsikonjait felsoroló (pl. wifi, bluetooth, csengetési hangerő, szinkronizálás) lap, meg a multimédiás oldal, ahonnan a memóriakártyán tárolt zenéket, videókat és képeket érhetjük el. Ezekkel viszont az a legnagyobb baj, hogy hiába bökünk ujjal, az előbukkanó program (ami a zenelejátszót leszámítva a Windows Mobile alapértelmezett szoftvere) már stylusra van optimalizálva. Vagyis rámosolyog, szemébe néz, telefon laza csuklómozdulattal elővesz, a hüvelykujj finom mozgásával varázsol, majd zavartan elfordul, böködő izé előkotor, és máris visszaváltozik zsíros hajú rendszergazdává.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy például a zenelejátszót egy 201 megahertzes, híresen nem multimédiára optimalizált processzorral próbáljuk elérni, akkor a történet gyakran úgy folytatódik, hogy állunk, idegesen mosolygunk, miközben a telefon veszettül gondolkozik. Elnézést, a varázslatra pár percet várni kell.
És persze se 3G, se GPS, se több gigás háttértár (a telefon legfeljebb 2 gigás microSD-kártyás képes beolvasni), a memórián kívül ilyesmikre az Iphone sem vághat fel, de azért én már hallom is Steve Jobs gurgulázó röhögését. Bill Gates meg pironkodik.
Pedig nincs mire. A HTC Touch egy apró, telefonálásra egy kézzel is használható pda, ami tizenöt perc netes szoftverkeresgélés után felkészítethető azokra a funkciókra, amelyekre az Iphone-felvág. Akadozás nélkül fut rajta a Google Earth, főleg ha van wifi-hálózat a közelben, megfelelő célszoftverrel szinte bármilyen videót képes lejátszani, a Youtube-klipeket pedig kezeli a beépített streaming-szoftver. Időjárás-előrejelző widget alapból van benne, aki pedig online tőzsdei hírekre vágyik, nos az gondolkodjon el az életén, vagy keressen rá a neten a "Pocket Stock Monitor" szavakra.
A HTC Touch nem olyan, mint az Iphone, csak olyan akar lenni. Az a szerencse, hogy még ez is jól áll neki.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft

Rovataink a Facebookon