Filmnézés a mobilon

A 3G-s mobilhálózatok nálunk még meg sem jelentek, a világ fejlettebb részein már az utódon, a HSDPA-n dolgoznak. Két dél-koreai cég is elkészítette készülékét, az LG már egy sikeres teszten is túl van.
Az LG Electronics tesztelte következő generációs mobiltelefon-szolgáltatását, a HSDPA-t. A kísérlet sikerrel zárult. A dél-koreai társaság partnere a fejlesztésben a kanadai Nortel Networks volt.

Lehetőségek tárháza

A szolgáltatásnak köszönhetően a jövőben már valóban nem jelent majd gondot a vizuális kommunikáció, de mindennapos lesz az is, hogy menet közben játszunk a hálózaton keresztül, vagy éppen csúcsminőségű tv-műsort nézünk a vonaton ücsörögve.

A tesztet a Nortel francia laborjában végezték, ahol az LG készüléke minden további nélkül töltötte le 1,4 megabites másodpercenkénti sebességgel a videókat és hangfájlokat. Persze ez még önmagában kevés, az elődnek számító, és Magyarországon hamarosan megjelenő 3G már két megabites sebességre képes. Ugyanakkor a HSDPA még csak tesztfázisban működik, majdani adatátviteli sebessége 14 megabit lesz másodpercenként.

Az LG szeretne első lenni az újgenerációs szélessávú mobilhálózatok piacán, ennek érdekében már januárban szövetségre lépett a Nortel Networksel, hogy közös erővel fejlesszék tovább termékeiket. Az LG készülékein dolgozik, míg a kanadai cég a kommunikációs hálózat fejlesztésével van elfoglalva. Eközben a Samsung is bejelentette, hogy hasonló készüléke rövidesen bizonyíthat. A társaság reményei szerint a világ legnagyobb technikai kiállításán, a Cebiten mutatja be készülékét, valamint az ehhez kapcsolódó, saját fejlesztésű hálózatot is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25