Arnold, Levente
17 °C
28 °C

Kevesebb a mobilhívás

2007.05.04. 10:00
Az JD Power jelentése szerint Nagy-Britanniában idén fordult elő először, hogy csökkent a mobilhívások száma. A telefonálás már nem sikk, a szöveges üzenetküldés viszont annál inkább.

A kutatás, amely kétezer felhasználó megkérdezésén alapul, a legnagyobb mobilszolgáltatókat rangsorolta aszerint, mennyire elégedettek velük a fogyasztók. Hat szempontot vettek figyelembe: az imázst, a promóciót, a hálózati lefedettséget, a költségeket, a készülékek számát és a vevőszolgálatokat. Kiderült, hogy mind a kártyás, mind pedig az előfizetéses felhasználók a Virgint találják a legjobbnak az O2, a Tesco és a T-mobile előtt.

Vége a locsogásnak

A számok azt mutatják, hogy az állandó elérhetőség már nem olyan vonzó, mint régebben volt. Azok számára, akiket zavar a buszon, a moziban és az éttermekben hallott üres fecsegés, ez mindenképpen jó hír lehet.

A felmérés szerint a kártyás mobilról indított hívások átlagos száma heti tizennégyről tízre csökkent az idén. Előfizetés esetén az arány 23 százalék - 35 helyett 27 hívás. Tíz év óta, amióta a JD Power felméréseket készít, ez az első alkalom, hogy csökkenést tapasztalnak.

Az elemzők szerint - köszönhetően talán az olcsóságuknak - a jövőben inkább a szöveges üzenetek és az újabb készülékekkel már elérhető emailek lesznek népszerűek. Ezeket korábban inkább csak a fiatalok használták, ma viszont szinte mindenki. Hetente már átlagosan 46 üzenetet küldenek - ez 44 százalékos emelkedés.

A hívásszámok csökkenése következtében a telefonszámlák is alaposan megcsappantak; a kártyát használók 36 százalékkal, az előfizetők pedig 20 százalékkal fizetnek kevesebbet havonta.

Már más a menő

Caspar Tearle, a JD Power munkatársa szerint a csökkenés oka az lehet, hogy a mobilok többé már nem státusszimbólumok. "Azok az idők már elmúltak". Szerinte az emberek már nem akarnak csak a feltűnés kedvéért telefonálni. Felismerték ugyanis, hogy ezzel ellenszenvesnek tűnhetnek, és inkább a kommunikáció csendesebb formáit használják, mint az sms és az e-mail.

A másik ok, amit említ az az, hogy manapság a fiatalokat a mobiloknál jobban érdekli az mp3- lejátszó, a PlayStation és a laptop, és a legújabb, multifunkciós szerkentyűket használva amúgy sem marad idejük telefonálgatni.