Sokszorosára nőtt a mobilinternet forgalma

A T-Mobile harmadik generációs szélessávú hálózatán egy év alatt tizenötszörösére nőtt az adatforgalom, és ma már ezen bonyolódik le a cég teljes adatforgalmának 40 százaléka.

A szélessávú mobilinternet beváltotta a hozzá fűzött reményeket, állítja a Magyar Telekom csoporthoz tartozó T-Mobile. A mobilszolgáltató árbevételének 15-16 százaléka származik adatforgalomból. A társaság eddig 23 településen építette ki a 3G illetve hsdpa technológiával működő hálózatot, amelyből az előbbin 384 kilobit per másodperc, az utóbbin három megabit per másodperc a legnagyobb elérhető letöltési sebesség.

Tavaly körülbelül 10 milliárd forintot költött a T-Mobile a harmadik generációs hálózat kiépítésére, amelynek a tíz százalékát költötték hsdpa technológiára. A társaság 2007-ben ötven százalékkal többet költ szélessávú fejlesztésekre, mint 2006-ban. Céljuk, hogy az év végére a lakosság 47 százaléka hozzáférjen a harmadik generációs hálózatokhoz, és minden nagyvárosban legyen hsdpa. Jelenleg 30 százalékos a lefedettség. Teljes lefedettséget öt év múlva szeretnének elérni.

Az elmúlt évben a T-Mobile 297,2 milliárd forint bevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 266,2 milliárd forinttal, az EBITDA 109,1 milliárd forintról 112 milliárd forintra változott. A T-Mobile piaci részesedése 44,5 százalékos, az előfizetők száma 5,7 százalékkal emelkedett. A T-Mobile egy előfizetőre jutó átlagos havi percforgalma 11,8 százalékkal növekedett a 2005. évi 127 percről 142 percre. Az egy előfizetőre jutó átlagos havi árbevétele egy év alatt 0,7 százalékkal, 4 832 forintról 4 800 forintra nőtt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32