Linux zenél a mobilban

A Motorola új zenelejátszós mobilokat mutatott be, de az utóbbi időben oly sokat emlegetett iPod-telefon nincs köztük. Van viszont két gigabájtnyi zene tárolására alkalmas okostelefon, amelyen a nyílt forráskódú operációs rendszer töpörödött változata fut.

A Motorola elárasztja a piacot a zenelejátszós mobiljaival, és eközben a lemezkiadókkal is megpróbál szorosabb kapcsolatba kerülni, ennek ellenére még mindig nem sikerült elkészítenie azt a készüléket, amely az ígéretei szerint a roppant népszerű Apple iTunes zeneboltot is eléri majd.

Gigahegyek

A most bemutatott mobilok persze iTunes nélkül is elég érdekesek, az E680i például Linuxszal van felszerelve, a memóriájában pedig akár két gigabájtnyi zene is elfér. A nyílt forráskódú oprendszerrel rajongóit valószínűleg az is érdekli, hogy tudnak-e majd Apache webszervert fordítani a parányi mobilra, erről azonban nem sikerült információkat szereznünk.

Az E680i bluetooth-csatolós fülhallgatóval is használható, és támogatja az mp3, wma, midi, wav, aac és RealAudio zenei fájlformátumokat. Van benne FM rádió is, és a felhasználók közvetlenül elérhetik a készülékről a gyártó online zeneboltját. Az E680i az ázsiai régióban áprilisban kerül a boltok polcaira, és a gyártó üzletpolitikáját ismerve több mint valószínű, hogy Magyarországon a közeljövőben nem mutatnak be ilyesmit.

Helyi változatok

Az egyesült államokbeli vásárlók 2005 második felében szerezhetnek zenélő Motolola-mobilt. Az ott piacra kerülő E725 memóriája szintén két gigabájtra bővíthető. Ebben a mobilban ötsávos grafikus hangszínszabályzó lesz, és sztereó hangszóróján háromdimenziós térhatású hangot bocsát ki magából. Kínában az E685 mobil jelenik meg néhány hónapon belül, amely az E725 kisebb és lassabb változata. Természetesen ebben is van mp3-lejátszó, sztereó fülhallgató és vga kamera, és a többihez hasonlóan a számítógéppel is szinkronizálható.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25