Fapados WAP

2001.01.12. 15:21
Egy kártyás előfizetéssel húszezer forintért vesztegetett, rádióval megspékelt wapos telefonnal szemben nem érdemes igazán semmilyen követelményt támasztani. A Motorola v2288-as telefonja a minőség rovására történő tömegtermelés szabályainak megfelelően bután néz ki, nagy, nehéz, ráadásul kezelhetetlen menürendszerű.
Viszont rádiós
A Motorola telefonjai szinte mindig hendikeppel indultak a konkurenciával szemben a gonosz rajzfilmtudósok laboratóriumában kifejlesztett menürendszereknek köszönhetően. A gyártó nyilvánvalóan az otthonülő, keresztrejtvényeken szocializált türelemjátékosok igényeihez igazítja telefonjai navigációs képességeit.

Nincs ez másképp a V2288 esetében sem, amely napi használatban kalapálásra jobban hasznosítható, mint a beérkezett SMS-ek olvasására. A hagyományos menüben összesen 7 gombnyomásra volt szükség, hogy értesüljek kísérleti PanaGotchim szomorú haláláról, még szerencse, hogy a gyorsmenüvel ez áthidalható.

Külsőre a telefon nagyobb még egy Nokia 7110-esnél is, 138 grammjával pedig igazi nehézsúlyúnak számít. A rejtélyes és megmagyarázhatatlan okból három rúdból álló tápegység mintegy három óra beszédre elegendő. Adatkommunikációra természetesen nincs lehetőség, bár azt nem is várná el senki ennyi pénzért.

Speciális kiegészítők

Mert ez műanyag
A zord külső a készülékhez mellékelt színes gumiborításokkal a szinte a végletekig lepusztítható. A dobozban található rózsaszín illetve kék színben sugárzó védőborítások összhatásban olyan hangulatot kölcsönöznek a telefonnak, mint amikor a ravatalon cukorborítással igyekeznek fogyaszthatóvá tenni az aktuális iskolai lövöldözés szétlőtt fejű áldozatainak látványát.

A telefon egyetlen extra - és mellesleg használható - funkciója a rádió. A gyári sztereó fejhallgató és a beépített rádió nem kínál többet egy FM-re turbózott szokolnál, de még így is a legvállalhatóbb része a csomagnak. A rádiózás apró hátránya, hogy megáll az élet, a telefonnal semmi mást nem lehet közben kezdeni, ráadásul az aksit is erősebben fogyasztja, mint a beszéd.

Égeti a WAP-ot

A legolcsóbb wapos telefonként hirdetett V2288-as nem feltétlenül fogja megkedveltetni tulajdonosaival az óvatosan fejlődő platformot. A hálózati adatok beállításának leküzdése után következő navigáció bizony nem mindig jár sikerrel, még az általában megbízhatóan működő PannonWAP oldalakon sem.

A WAP nem erőssége
A telefon memóriájának gyakorlatilag teljes hiánya azt a kellemetlen helyzetet okozza, hogy netre kapcsolódás után, a kezdőoldalt leszámítva kézzel kell bepötyögni az összes címet, lévén könyvjelzők azok nincsenek. Ez felettéb bosszantó tud lenni, hiszen közben persze pörög a percdíj.

A telefon kijelzője az árához képest nagyjából rendben van. Üzenetek írásánál 5 sorban 15 karakter, menüben 3 sorban 10 karakter fér ki, míg ugyanez wapon 4 sorban 15 karaktert jelent. Összességében fogyóeszközként kitűnően használható, amennyiben a vásárló egyben szeretne wapot, rádiót és telefont, olcsóért.



  • Tippek
  • Hírek