Agytumorosok perelhetik a mobilgyártókat

Egy amerikai neurológus két éve rosszindulatú agydaganata miatt beperelte a Motorolát és nyolc másik távközlési vállalatot arra hivatkozva, hogy azok elmulasztották közölni a vásárlókkal, hogy a mobiltelefonok erős elektromágneses sugárzása rákot és más egészségkárosodásokat okozhat. Az ügyben fordulatot jelenthet, ha a bíróság engedélyt ad annak a svéd vizsgálatnak bizonyítékként való bemutatására, amely szerint a régi analóg mobilok használóinál nagyobb eséllyel fejlődhet ki agytumor. Ebben az esetben ugyanis további kártérítési perek sokaságára számíthatnak a mobiltelefon-gyártók.
Christophert Newman amerikai neurológus rosszindulatú agydaganata miatt perelte be két éve a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártóját, a Motorolát és nyolc másik távközlési vállalatot. Lapunk korábbi beszámolója szerint a baltimore-i bíróságon benyújtott perirat avval vádolja a cégeket, hogy elmulasztották közölni a vásárlókkal, hogy a mobiltelefonok erős elektromágneses sugárzása rákot és más egészségkárosodásokat okozhat.

Súlyos károsodás

Newman 1992 és 1998 között használt analóg rádiótelefonokat, és szerinte ezek hibáztathatók azért a rosszindulatú daganatért, amit 1998-ban diagnosztizáltak bal tarkólebenyében, a füle mögött. A tumort eltávolították, de Newman teljesen munkaképtelenné vált: bal szemére megvakult, memóriakiesésekkel küzd és lelassult a beszéde is. Az orvos nyolcszázmillió dollárt követel.

Rákot okoz

Fordulatot adhat az ügynek az a tanulmány, amely nemrégiben jelent meg a European Journal of Cancer Prevention (Európai Rákmegelőzési Folyóirat) című lapban. A tanulmányt Lennart Hardell svéd onkológus írta, aki egyébként már tanúskodott a vállalat ellen februárban, egy előzetes meghallgatáson. Mint lapunk korábban megírta, a stockholmi munkaegészségügyi intézet felmérésébe 1617 olyan beteget vontak be, akiknél 1997 és 2000 között agytumort diagnosztizáltak. Az eredmények szerint azoknak, akik analóg rádiótelefonokat használtak, egyharmaddal nagyobb esélyük volt a megbetegedésre, mint másoknak.

Ráadásul - a felmérés alapján - a daganat kifejlődésének esélye nagyobb volt az agynak azon az oldalán, ahol a betegek általában a telefont tartották. A tanulmány szerint azoknál, akik több mint tíz évig használtak analóg rádótelefont, a rák kialakulásának veszélye 80 százalékkal volt nagyobb. A svéd betegek mindannyian NMT (Nordic Mobile Telephony) rendszerben működő mobilokkal rendelkeztek.

A bíró várhatóan a hónap végéig dönti el, hogy a Motorola-pert tárgyalásra bocsátja-e, és ha igen, szerepelhet-e ez a tanulmány a bizonyítékok között. Ha az ügyet továbbengedik, az számos további kártérítési per előtt nyithatja meg az ajtót. Eddig ugyanis egyetlen hasonló, mobilcégek ellen benyújtott kereset sem volt sikeres.

A dohányosok már nyertek

John Angelos, Newman ügyvédje kérvényezte Catherine Blake kerületi bírónál, hogy bemutathassa a tanulmányt a bizonyítékai között. "A mi szempontunkból, és a közegészségügy szempontjából is fontos lenne, hogy a bíróság odafigyeljen arra, ami odakint folyik" - mondta Angelos, akinek az irodája egyébként már sok millió dollárt perelt ki - szintén rákbetegek képviseletében - azbeszt- és dohányvállalatokból.

A Motorola ügyvédei a Hardell-tanulmány elutasítására kérték fel a bíróságot, mondván, az valójában nem mutat ki összefüggést a mobiltelefonok sugárzása és a tumorok képződése között. A cég bírálta a felmérésben használt vizsgálati módszereket is. A Motorola szóvivője, Norman Sandler például különösnek találta azt az állítást, miszerint a daganatok kifejlődésének esélye nagyobb volt a betegek fejének azon oldalán, ahol a telefont általában tartották. "Hogyan emlékezhet arra bárki is, hogy melyik füléhez tartotta tíz évvel ezelőtt a telefont?" - kérdezte.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25