Eleonóra
-1 °C
2 °C

Magyar segítséggel készül a mobilos fizetőrendszer

2007.02.02. 10:00
Magyar vezetésű konzorcium dolgozik a fizikai érintkezést nem igénylő mobilos fizetőrendszer kifejlesztésén. A Stolpan projekt célja, hogy az ehhez szükséges rádiós adatátviteli technológia bármilyen márkájú mobiltelefonon működjön.

Most igen kezdetleges módon használhatók fizetőeszközként a mobiltelefonok. Magyarországon például vehetünk autópályamatricát és parkolójegyet is, de ehhez szöveges üzenetben kell különféle kódokat küldözgetni, ami egy kicsit körülményes a piacon hamarosan megjelenő fizetési rendszerekhez képest. Az új rendszer az NFC, azaz Near Field Communication nevet viseli, és legfőbb tulajdonsága, hogy fizikai érintkezés nélkül lehet fizetni, szinte bármiért.

Az új fizetőrendszert az Európai Bizottság is támogatja. A most elinduló Stolpan projekt célja egy nyílt üzleti és műszaki keretrendszer kidolgozása, amellyel egyszerűbb lesz NFC-alapú szoftvereket és szolgáltatásokat készíteni. A keretrendszert ráadásul úgy készítik el, hogy a mobiltelefon típusától illetve a szolgáltatás jellegétől függetlenül működjön. Az európai konzorcium tagjai a Motorola, az NXP Semiconductors, az Auto-ID-Lab St. Gallen, a Banca Popolare di Vicenza, a Bull, a Baker&McKenzie, a Consorzio Triveneto S.P.A., a Consult Hyperion, a Deloitte, a Fornax, a Libri, a Safepay Systems, a Sun Microsystems, a T-Systems, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Kara.

Mindenütt jó

Az élet számos területén hasznos lehet az NFC használata. A technológiával kompatibilis mobilok használhatók lesznek céges beléptetőkártyaként, az egymás mellé helyett mobilok képesek lehetnek maguktól névjegykártyát cserélni, sőt a mobiltelefon akár az aprópénzt is helyettesítheti, mivel a leolvasó akár kólaautomatákba is beszerelhető. A mobil alkalmas lehet információgyűjtésre is, például egy bevásárlóközpontban egy intelligens pult automatikusan átküldhetné a közelébe vitt mobilra az adott termék weboldalának linkjét. Londonban már el is kezdik bevezetni az érintkezés nélküli készpénz-helyettesítő kártyákat és terminálokat.


Fizetés mobillal

Az érintkezés nélküli fizetés nemcsak azért biztonságos, mert tíz centiméternél kisebb távolságból működik, hanem azért is, mert a készülék jelszóval is védhető. Sőt, a Panasonic már egy évvel ezelőtt bemutatott olyan mobilokat, amelyek csak a felhasználó arcának felismerése és egy PIN-kód beütése után használható fizetőeszközként, és akkor is csak igen korlátozott ideig.

Rádiós ötvözet

A Stolpan projekt keretrendszere egyesíti a már piacon lévő érintkezés nélküli szolgáltatásokat, és segíti majd a piacra juttatásukat. A kutatás során kialakítanak egy egységes felületet, amely több különböző NFC-megoldás futtatását teszi majd lehetővé. Az NFC technológia egyébként a rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) és drótnélküli adatátviteli technológiák házasításával született. Az NFC a 13,56 MHz-es rádiófrekvencián kommunikál, tipikusan néhány centiméteren belül. A Stolpan a Store Logistics and Payment with NFC rövidítése, ami annyit tesz, hogy logisztika és fizetés NFC technológiával.