3G Amerikában is

A Verizon mobilszolgáltató az Egyesült Államok néhány körzetében hétfőn megindította kereskedelmi 3G (harmadik generációs) mobilszolgáltatását. A Verizon az első amerikai mobilszolgáltató, amely piacra lép a szélessávú adatátvitelt lehetővé tévő mobil technológiával, amely Japánban tavaly ősszel debütált.
Az infokommunikációs szektor globális recessziója hosszan késleltette a néhány éve beharangozott új mobiltechnológia piacra lépését: Nyugat-Európában csillagászati áron keltek el az ehhez szükséges frekvenciasávok, ám kereskedelmi 3G-szolgáltatást eddig csak Japánban indított az NTT DoCoMo telefontársaság. A világon másodikként az amerikai Verizon vitte piacra az ellentmondásos várakozásokkal övezett technológiát: hétfőtől három körzetben (a Norfolk-Portland folyosón, Salt Lake City környékén és a Szilíciumvölgyben) érhető el a 3G-szolgáltatás, amelyet az év végéig a mobilszolgáltató országos hálózatának ötven százalékán be fognak vezetni. A CNN értesülése szerint a rivális Sprint hónapokon belül, az AT&T pedig az év végéig szintén beindítja 3G-szolgáltatását az Egyesült Államok területén.

A Verizon új szolgáltatásának igénybevételéhez számítógép szükséges, hiszen a Japánban már kapható 3G-terminálok amerikában még nincsenek a piacon. A Verizon által kínált 3G-kompatibilis telefont kézi-, hordozható vagy asztali számítógépre kell kötni az online szolgáltatások igénybevételéhez, illetve piacra dobtak egy drót nélküli 3G-modemként működő PC-kártyát is. A régebbi mobilkészülékek a 3G-re tuningolt hálózatokon is használhatók, az új szolgáltatás igénybevételére azonban nem alkalmasak. A Verizon havi 30 dollárért kínálja a szélessávú mobilinternetet, az erre a platformra nyújtott tartalomszolgáltatás azonban még az USA-ban is gyerekcipőben jár.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47