Hárommillió Westel előfizető

Másfél év alatt duplázódott meg a Westel ügyfeleinek száma, mely így múlt hét pénteken elérte a 3 milliót. A magyarországi mobilpiacon a társaság 50 százalék feletti piaci részesedéssel rendelkezik.
Elmúlt pénteken a Westel ügyfélszáma a hazai távközlési vállalatok közül elsőként meghaladta a 3 milliót. Tavaly év vége óta, azaz hat és fél hónap alatt félmillióan csatlakoztak a szolgáltatóhoz, az ügyfelek száma az utóbbi másfél év alatt megduplázódott, 1,5-ről 3 millióra nőtt. A magyarországi mobilpiacon a társaság 50 százalék feletti piaci részesedéssel rendelkezik.

Háromnegyedük dominózik

Tovább emelkedett a pre-paid kártyát használók aránya, a Westel ügyfeleinek jelenleg több mint 72 százaléka az előre fizetett Domino szolgáltatást veszi igénybe. A havidíjat fizető ügyfelek száma így 800 ezer körülre tehető. A szolgáltató ügyfélkörében nőtt a 24 év alatti korosztály, a nyugdíjasok, a községekben és kistelepüléseken élők aránya is.

Olcsóbb WAP

A hárommilliomodik ügyfelet bejelentő keddi sajtótájékoztatón Winkler János, a Westel vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a cég a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet majd a nem hangalapú szolgáltatások fejlesztésére. Ezért augusztus 1-től csökkentik a GPRS-alapú WAP díjait. Így a szerződéses előfizetők havi 250 forintért WAP-ozhatnak 250 Kb forgalomhatárig, utána 10 Kb-onként 8 forint a szolgáltatás díja. A nem hangalapú szolgáltatásokból jelenleg a Westel árbevételének 11 százaléka származik.

A hárommilliomodik előfizetőt a múlt hét péntekén vásárlók közül választották ki, sorsolással. A szerencse egy tasi néptáncoktatónak kedvezett, így ő nyerte a hárommillió forint értékű Volkswagen Golfot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25