Rekordot döntött az ünnepi SMS-forgalom

A szokásos karácsonyi és újévi jókívánságokkal idén is rekordmennyiségű SMS-t küldtek egymásnak a hazai mobilcégek előfizetői. A drasztikus forgalomnövekedést nem csak az előfizetők számának növekedése okozta, hanem szokásaik változása is: a mobilosok egyre többet kommunikálnak szöveges üzenetek útján is.
Karácsony napján és szilveszteréjszaka mindhárom mobilcég hálózata csúcsforgalmat bonyolított hanghívások és szöveges üzenetek tekintetében is. A Pannon GSM hálózatában december 24-én a szokásos SMS-eknél háromszor több, a Westelnél három-négyszer több üzenetet küldtek vagy fogadtak.

Húszmillió karácsonyi SMS

Mint azt a mobilcégektől megtudtuk, a Pannon ügyfelei több mint kilencmillió, a Westel ügyfelei pedig több mint 10 millió üzenetet küldtek vagy fogadtak december 24-én. A tavalyihoz képest a Vodafone ügyfeleinek SMS-forgalma nőtt a legintenzívebben, míg tavaly december 24-én 245 ezer üzenetet küldtek a cég ügyfelei, idén több mint 835 ezret. A Pannon hálózatán a tavalyi 6,5 millióról 9,3 millióra emelkedett a december 24-i forgalom. Míg a Pannon és a Westel által közölt adatok mind az ügyfeleik által küldött, mind az ügyfeleik által fogadott üzeneteket tartalmazzák, a Vodafone számai csak az ügyfeleik által küldött üzenetekre vonatkoznak.

Az óriási forgalom ellenére a tavalyinál kevesebb fennakadás volt tapasztalható a rendszerek működésében, mivel a cégek készültek a csúcsforgalomra. A Pannon GSM például szokásos három SMS-központja mellé ideiglenesen egy negyediket is beállított, és egyéb fejlesztéseket is végeztek a rendszeren.

Koncentrált szilveszteri forgalom

Szilveszter napján a karácsonyihoz hasonló csúcsforgalom zajlott a mobilhálózatokon, ám a karácsonnyal ellentétben a szilveszteri forgalom koncentráltabb volt. A Pannon sajtóosztályától megtudtuk, hogy a korábbi években az üzenetek többségét karácsonyeste küldték, idén azonban már 23-án elkezdődött az SMS-dömping, és még 25-én is tartott, aznap 2,5 millió üzenetet küldtek az ügyfelek.

A Westel adatai szerint a szilveszteri üzenetforgalom hajnali 1 és 2 között csúcsosodott, ekkor küldték a legtöbb SMS-t a cég ügyfelei. A Westelnél december 31-én illetve újév napján összesen tízmillió üzenet ment át a hálózaton, a Pannonnál több mint nyolcmillió, a Vodafone-nál pedig közel 1,2 millió üzenetet küldtek az ügyfelek.

Közel ötmillió hazai mobilos
A Westel előfizetőinek száma tavaly 900 ezerrel nőtt, így a 2002. év elejére elérte a 2,5 milliót - tájékoztatta az MTI-t közleményben a társaság. A Westel közleménye szerint minden 100 lakosra 25 Westel előfizetés jut. A szolgáltató várakozásai szerint idén a mobil adatátvitel és az ezt biztosító csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatás, vagyis a GPRS lesz meghatározó jelentőségű a mobil szolgáltatásban. A Pannon GSM előfizetőinek száma tavaly, az év végén 1,953 millió volt. A Vodafone-nál annyit közöltek az MTI-vel, hogy 2001 végére meghaladták az előzetesen tervezett 450 ezres előfizetői létszámot. A Vodafone ügyfeleinek száma 2000 december végére érte el a 200 ezret, míg a Pannon GSM előfizetői tábora akkor meghaladta az 1,2 milliót.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31