Jogilag problémásak a másolásvédett CD-k

Az amerikai kongresszus egyik befolyásos képviselője aggályosnak tartja a CD lemezek másolásvédelmére hivatott eljárások alkalmazását. A republikánus Rick Boucher szerint a másolásvédelem korlátozza a vásárlókat abban, hogy különféle, erre különben alkalmas eszközökben is lejátszhassák a lemezeiket. Ahogy azt a jogot is megvonja tőlük, hogy a megvásárolt zenéről saját másolatot készítsenek.
A képviselőt leginkább az aggasztja, hogy az alkalmazott másolásvédelmi technológiák némelyike megakadályozza vagy megnehezíti a fogyasztók saját célra készített másolatainak elkészítését. Pedig ez az 1992-es Audio Home Recording Act alapján jogukban állna.

Rick Boucher republikánus képviselő ezt kifogásolva levelet intézett Hilary Rosenhez, az amerikai zenei ipart összefogó RIAA (Recording Industry Association of America) elnök-ügyvezetőjéhez és Jay Bermanhoz, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) elnökéhez.

A vásárlóknak jogában áll a másolás

Véleménye szerint a vonatkozó törvény egyértelműen kötelezi a jogtulajdonosokat, hogy a tartalmakat alapvető kompromisszumok mellett tegyék közzé. A lejátszók és üres adathordozók árába épített jogdíjakért cserébe nem vonható el a vásárlók joga arra, hogy biztonsági célból az eredeti albumról digitális másolatot készítsenek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25