Eminem titkos MP3-reklámkampánya

Először még verekedni akart, de most már békülékenyebb hangot üt meg Eminem amerikai rapsztár. Kiderült, hogy a sokat ostorozott fájlcserélő börzéket a művész kiadója nem teljes számokkal, illetve használhatatlan fájlokkal szórta tele, hogy így népszerűsítse a "The Eminem Show" című albumot.
Vihart okozott nemrégiben az online fájlcserélő közösségek soraiban, hogy Eminem bejelentette: mindenkit megver, aki az új CD-jét letölti az internetről. Mivel viszont a "The Eminem Show" című albuma a slágerlisták élére tört, és az eladási számok rekordokat érnek el, az amerikai rapsztár a jelek szerint megváltoztatta véleményét.

A BBC Radio 1-nak adott interjújában Eminem teljesen más hangot ütött meg. "Töltsétek csak le a "The Eminem Show-t" a világhálóról. Komolyan, az album kész unalom. Légyszi ne vegyétek meg, hanem online szerezzétek meg, ahogy az öcsém is teszi" - mondta a rapper az elképedt Tim Westwood moderátornak.

Ezen kívül Eminem örömét fejezte ki a CD-je működő másolásvédelmi eljárásairól. Véleménye szerint a védelem hatékonynak bizonyult, és ennek köszönhető, hogy az album nem jelent meg hónapokkal korábban a világhálón. A felvételek során a zenésznél volt az egyetlen másolat, még a menedzsere, Paul Rosenberg és más bizalmasai sem juthattak hozzá.

De a jelek szerint ezek a lépések sem akadályozhatták meg teljesen az anyag kiszivárgását, hiszen napokkal a hivatalos bemutató előtt a cserebörzéken hatalmas Eminem album letöltői forgalmat bonyolítottak.

Hamisított kalózkópiák

Mint néhány napja kiderült, a zenész kiadója a P2P börzéket hamis illetve kurtított MP3 felvételek szétszórására használta fel. Ezek a fájlok vagy nem tartalmaztak zenét, vagy csak töredékét az albumnak, mintegy felkeltve a felhasználók étvágyát az eredetire.

Az L.A. Times beszámolója szerint az amerikai zenei ipar új eszközt vet be a kalózmásolatok és az online cserebörzék ellen. A P2P hálózatokat nem teljes számokkal és használhatatlan fájlokkal szórják tele. Ezzel a felhasználókat szeretnék idegesíteni, hogy hátat fordítsanak az MP3 cserének. Másrészt azt remélik, hogy újabb marketingelemként megnyergelhetik a cserebörzéket.

Ez az eljárás világossá teszi a zenei ipar stratégiáját a P2P hálózatok elleni harcban: egyrészt annyi hamis MP3-at becsempészni a kínálatba, amennyit csak lehet, hogy a véget nem érő letöltésekkel idegesítsék a felhasználókat, másrész kihasználni, mint a marketing hatékony eszközét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25