Szerepjátékoktól a gerilla-marketingig
Az ARG gyökerei a szerepjátékokban, a jó öreg szöveges videóőrületekben (mint például a Zork), a Globális Azonosító-rendszerrel űzött (GPS, Global Positioning System) kincskutatásban keresendők.
Londonból az idegenek ellen
A tényleges kezdetet azonban a Steven Spielberg 2001-es (Stanley Kubrick ötletén alapuló) MI-jét promótáló, Microsoft-alkalmazottak (Jordan Weisman és Elan Lee) részvételével készített Vadállat (The Beast) jelentette. A többhetes móka témái ugyancsak szerteágaztak: a rajongók ezrei a mikrobiológiától a góig szinte mindenbe beleáshatták magukat. Az alkotók álhonlapok százait gyártották le. A történet egy-egy elemét az oldalakba kódolva, szándékos, például hackerekre váró nyomokat hagytak.
Lee (és Sean Stewart író) a Halo2-t promótáló Szeretem a méheket (I Love Bees) című opussal folytatta. A játékosoknak azon kellett munkálkodniuk, hogy XXVI. századi idegenektől mentsék meg a Földet. A honlapon található nyomokból, utalásokból építkezhettek, de a való élet eseményei szintén előregörgették a történetet. Meghatározott fülkéből kellett telefonálniuk, illetve ott fogadták a hívásokat. Ismerték a kabin GPS-lokációját és az időpontot; a csörgés után bemondták a jelszót, szétbogozták a kapott információt, és a sztorit máris bonyolíthatták tovább. "A Soho-beli Dean Street-en találtunk a fülkére" - nyilatkozta a londoni Adrian Hon. "Tucatnyian vártuk a napi hívást."
Bűvös Kocka
A legújabb őrület neve Perplex City. Még nem tudni pontosan, hogyan kell játszani. A történet - az eddigi ismeretek alapján - egy ellopott tárgy, a Kocka körül szövődik. Párhuzamos világban (vagy mégsem?) létező civilizáció birtokolta, állítólag meg akarnak látogatni minket. De az is elképzelhető, hogy nem.
Ismereteink kizárólag kódolt üzenetekből állnak össze. Senki nem tudja, kik állnak a játék mögött, mit akarnak eladni vele. Egy videóüzenetben azt közlik, hogy a rejtélyt feloldó fogódzók március 21-i újságokban kerülnek nyilvánosságra, s utánuk minden egyértelmű lesz. Akkor indul be igazán. Addig csak a korábbi elemzéseket és az elemzések elemzéseit elemezzük.
Aztán - február közepén - a USA Today-ben megjelent az első hirdetés: "Elveszett. A Kocka. Jutalom a megtalálónak. Nemcsak nagyjelentőségű tárgy a város számára, hanem technológiai csoda is."
A New York Sun, a londoni Times és a Sydney Daily Telegraph követték a USA Today példáját.
Naiv gyermekkor
A játékokat a többszintű, komplex cselekmény, a felhasznált médiumok sokszínűsége, a kollektív szellem, az interaktív munka és a keresgélés, talányok kibogozása teszi lebilincselővé.
"A szórakoztatás teljesen új formája, amit a hálózat és a mobil telefonok jelenlegi elterjedési foka tett csak lehetővé" - állítja Hon.
"Az internet keresésről és pletykálkodásról szól" - fejtegeti Stewart. "Kitaláltuk, hogyan meséljünk el történeteket ezekről."
"Függőséget okozhat" - véli az Alternate Reality Gaming Network (ARGN) alapítóinak egyike, Steve Peters, Las Vegas-i zenész. "Egész éjjel fent vagyunk, teljesen belemerülünk."
Lee szerint az ARG nagyjából ott tart, mint a filmművészet 1903-ban.