A második rész azonban nem volt teljes értékű folytatása az elsőnek. Hiába kapott 3D motort, hiszen a kamera még itt is csak felülről mutatta a képet. A tematika viszont változott kicsit: itt már egyetlen város három negyedében folyt a játék, és egyszerre három gangnek is dolgozhattunk, de ügyelnünk kellett arra, hogy egyik csoport se haragudjon meg ránk túlságosan.
Fogd a pénzt és fuss
Az első feladatokat Portlandban kapjuk. Portland proliváros, kínai és piros lámpás negyeddel, hatalmas teherkikötővel. Az utcákon grasszáló stricik, prostik, zsebesek és autótolvajok mellett komoly érdekeltségekkel rendelkezik az olasz Maffia, a mexikói Diablók és a kínai Triádok. Mint említettem, Portlandben a maffiának dolgozunk, végigkísérve egy háborút a kínaiakkal és megakadályozva a kolumbiaiak betörését a drogpiacra. Staunton Island, az üzleti negyed a következő állomás. Felhőkarcolói, óriási felüljárói, széles útjai, gyors kocsijai és jól fizető munkái vannak. De a leggyorsabb autók, a legszebb villák és a legzsírosabb melók Shoreside Vale-ben várnak minket.
Az autó fogyóeszköz
Az egyes autótípusok vezethetőség szempontjából is erősen különbözőek. Előfordulhat, hogy egy szerencsétlen kanyarvételt követően oldalra dőlve marad a nem sokkal korábban lopott fagylaltoskocsi. Úgy bizony, fagylaltoskocsi, hiszen ebben a részben több, mint ötven járművet vezethetünk, köztük motorcsónakot is. A városrészek között akár metróval is közlekedhetünk, de autózni is érdemes, hisz a tucatnyi rádióadó három órányi zenét nyom operaáriáktól a reggae-n és a nyolcvanas éveken keresztül a tört ütemig. Személyes hiányérzetem csak a motorokkal kapcsolatban van, de bízom benne, hogy egy következő részben már ismét találkozhatunk velük.
A játék menetét követhetjük az autós játékoknál megszokott nézőpontokból, vagy a régi, jól bevált felülnézeti képben is. Jó elképzelés a mozikamera, amely több kameraállás között váltogat, egészen jól eltalálva a megfelelő pillanatokat. Sajnos azonban fő kamerája a bal első kerék mögött, földmagasságban van, a kocsi orra pedig kitakarja szinte a látótér kétharmadát (jelentős balesetveszélyt okozva ezzel).
Naplemente és csilingelő töltények
Tény, hogy ez a játék rendkívül agresszív viselkedésre is lehetőséget ad, de nem hagy büntetlenül semmilyen komoly durvulást. A gyorshajtást még elnézik a rendőrök, de ha beléjük hajtunk, ha túl sok gyalogost gázolunk el, vagy ha egyszerűen csak sorban lövöldözzük le a járókelőket, biztosan ránk fognak gerjedni. Nem hagynak megtorlatlanul olyan szintű erőszakot, mint mondjuk a kiadó csak Playstationön megjelent State of Emergency c. játékának rendőrei.
A halálnál csak a fogság rosszabb
Ha pedig üldöznek, nincs más megoldás, mint gyorsan kocsit váltani, enyhítő körülményként beszerezni pár seriffcsillag-alakú power-upot, vagy komolyabb esetben behajtani egy műhelybe, ahol átfényezik és újrarendszámozzák az autót. Persze odáig el is kell jutni, hiszen a rendőrök kellően súlyos helyzetben akár nekünk is hajtanak - akár a valóságban. Ha elkapnak vagy ha meghalunk, minden fegyverünk elvész, a játék pedig folytatódik a rendőrség vagy a kórház épülete előtt.
Remélem, hogy a GTA sorozat nem szakad meg ezzel a résszel. A filmszerű élmény, a remek cselekmény sikerre predesztinálja ezt a sorozatot, még ha kritikusai túlságosan agresszívnak is találják. Szeretném egy következő részben motorról lőni az olasz maffia tagjait, és nagy jövőt látok például abban, hogy a játékos be tudjon menni a város egyes épületeibe - hogyha másért nem, hát bankot rabolni.