Letiltják a cégek a letöltéseket

Amerikai cégek között terjedőben a gyakorlat, hogy blokkolják a munkatársaik hozzáférését az internetes zenei és videofájlokhoz. A RIAA rendszerint az anonim vonalán kap tippeket az állítólagos illegális fájlcseréről. Ekkor jogi lépésekkel fenyegetik a céget, és a tevékenység abbahagyására szólítják fel. Mostanáig ez a taktika beválni látszik.
Ehhez a döntéshez két folyamat vezetett: egyrészt az online szórakozás a vállalat sávszélességének komoly hányadát foglalta, másrészt a jogi kérdések, mivel a szórakoztatóipar pert ígér a tisztázatlan forrásból származó anyagokért.

Bűnrészességgel vádolt vállalatok

Az amerikai lemezkiadók szövetsége (RIAA) célba vette azokat a cégeket, akikről úgy véli, hogy lopásban segédkeznek, mivel az alkalmazottaik munkaidejükben szabadon csereberélhetik a zenei és videofájlokat.

Áprilisban a RIAA bejelentette, hogy egy arizonai telephellyel rendelkező vállalat állítólag MP3 fájlok cseréjét engedte a belső hálózatán. Az Integrated Information Systems (IIS) peren kívüli megegyezéssel 1 millió dollárért menekült mentette meg a bőrét. Rajta kívül több más céget is hasonló vádakkal illettek - mondta a CNetnek Cary Sherman, a RIAA elnöke.

A belső cserebere is illegális

"Sokkal jobban szeretnénk, ha a vállalatok elgondolkoznának az alkozóink és kiadóink szellemi javainak védelmére vonatkozó kötelezettségeikről. Úgy tudjuk, e cégek közül soknál működik egy saját kis belső fájlcserélő hálózat, és ez teljesen illegális" - mondta Sherman.

A RIAA rendszerint az anonim vonalán kap tippeket az állítólagos illegális fájlcseréről. Ekkor jogi lépésekkel fenyegetik a céget, és a tevékenység abbahagyására szólítják fel. Mostanáig ez a taktika beválni látszik.

Az ISS esete, illetve a RIAA Napster és Kazaa ellen felvonultatott nehéztüzérsége ráébresztette a vállalatokat, hogy ellenőrizniük kell a belső felhasználói irányelveiket, kerülendő a kellemetlen pereskedést.

Star Wars-veszély

"Azt hiszem az IIS történet tényleg magára vonta az emberek figyelmét" - mondta Ross Blanchard, a Gracenote online zenei adatbázis marketingigazgatója. A cégek lassan felismerik, hogy a belassult hálózatokért nem a viharos e-commerce tranzakciók, és nem is a hatalmas mennyiségű oktató videó letöltése tehető felelőssé. Ehelyett inkább az teszi be az ajtót, hogy az alkalmazottak elkezdik letölteni a legújabb Csillagok Háborúját.

Egyszerűen sokkal több dologra használják a hálót, mint amire azt eredetileg tervezték - mondta Wilson Craig, a hálózati forgalom tervezésére szakosodott Packeteer egyik vezetője. Elmondása szerint a cégek gyakran panaszkodnak a lassú hálóra, azt gondolva hogy a legújabb vállalati szoftver mondta be az unalmast. De aztán rá kell döbbenniük, hogy a sávszélesség 40 százaléka a zenei letöltésekre fecsérlődik.

Csábító szélessáv

Az emberek különben a munkahelyi gépeiket az otthoninál szívesebben használják médiafájlok cseréjére és hallgatására - mutatta ki a Nielsen/NetRatings közvéleménykutató vállalat. Ennek oka az lehet, hogy a benti gépek a home PC-vel szemben szélessávú kapcsolattal rendelkeznek. Néhány korábbi tanulmány különben úgy becsülte, hogy a vállalati munkaállomások közül átlagosan egy fájlcserélő szoftvert futtat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37