Másolásvédelem: ragasztó alatt az Epic zenészei

Megörült a zenei szaksajtó, amikor a hamarosan boltokba kerülő Tori Amos és a Pearl Jam albumok recenziós példányait lejátszókkal együtt kapták meg. Még nagyobb volt az öröm, amikor kiderült, hogy a tárgyakat előzékenyen pillanatragasztós másolásvedelemmel látták el.
A Sony kemény gitáros és zongorás lemezeiről ismert kiadócimkéje, az Epic Records Group szellemi energiáit nem kímélve folytatja előretörését a zenemásolás letörésének területén. Új kiadványaik - Tori Amos Scarlet's Walk (A skarlát sétája) illetve a Pearl Jam Riot Act (Lázongási tilalom) című albumának - másolásvédelme forradalmian új megoldást alkalmaz a szellemi tulajdon védelmére, úgy technikai, mint filozófiai értelemben.

A szaksajtói berkekben rejtőzködő kalózok kicselezése érdekében a lejátszó és az adathordozó szervesen összenőttek. Tekintsük meg ennek gyakorlati megvalósítását egy gondolatkísérleten belül.

Ön zenei szakíró, aki elmúlt heteit a Pearl Jam diszkográfia bőgetésével töltötte, hogy mentálisan felkészítse magát az új albumra. Hosszas és kínzó várakozást követően egy locsolófejes késő nyári reggelen becsönget Önhöz postása, Antraksz Zsombor a Riot Act recenziós példányával. A lemezt Ön egy Sony Walkmanben találja, amelynek fedelét illetve fejhallgatóját pillanatragasztóval rögzítették.

Váratlan csavarhúzó

"Én egy nagyon nagy Pearl Jam rajongó vagyok" - mondja Bart Blasengame, a Details magazin munkatársa - "Úgyhogy hazavittem és megtaláltam a módját, ahogy a CD-lejátszó hátulján keresztül el lehetett távolítani a lemezt."

Blasengame-nek eszébe sem jutott az mp3, mint olyan. "Csak úgy tudok rendes kritikát írni róla, ha úgy hallgatom meg, ahogy az nekem jól esik; és az a helyzet, hogy a hifimben szól a legjobban" - magyarázza a szakember.

Mint ismert, a legerősebb iparági érdekvédelmi szervezet, a RIAA a kontrollálhatatlan internetes zeneforgalmazást teszi felelőssé a CD-eladások visszaeséséért. A Sony szóvivője megerősítette, hogy a különpéldányokat leragasztott lejátszókban küldték ki, de nem kívánt nyilatkozni a címzettek visszajelzéseiről, illetve arról, hogy a védelem beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket.

Egyébként nem az Epic alkalmazta a ragasztós kezelést a történelemben először: ismertté vált, hogy a Radiohead "OK Computer" című albumát leragasztott kazettás sétálómagnókban juttatták el a szakírókhoz.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32