Valér
2 °C
8 °C

A tinik a legkeményebb zenekalózok

2009.08.11. 13:18 Módosítva: 2009-08-11 13:18:43
Közel kétezer, 14 és 24 év közötti brit fiatal vett részt a Hertfordshire Egyetem felmérésében, ami az angol zenekalózkodás állapotáról próbált képet festeni a UK Music zenekiadói szervezet megbízásából.

A kutatásban a válaszadók 61 százaléka vallotta be, hogy rendszeresen tölt le zenét fájlcserélő hálózatokról, ennél egy kicsit nagyobb hányad, 68 százalék mondta, hogy minden nap hallgat zenét a számítógépén. Az illegális mp3-fájlokból álló zenegyűjtemények átlagos mérete a statisztika szerint elérte a 8100 dalt.

A fájlcsere nem az egyetlen fenyegetés a zeneipar dinoszauruszaira nézve: a válaszolók 86 százaléka mondta azt, hogy másolt már át zenei cd-t a barátairól, és háromnegyedük használ a fájlcserélők mellett más eszközt is a zenék letöltésére és csereberéjére.

A helyzet ugyanakkor közel sem látszik reménytelennek: 85 százalék szívesen látna egy havidíjas, de cserében korlátlan letöltési lehetőséget adó, hivatalos zeneportált. Viszont úgy tűnik, a brit fiataloknak fontos a tudat, hogy a zenéket fizikailag is birtokolják a gépükön: a hasonló, de streamelős megoldáson alapuló, a zenét egy központi szerverről lejátszó, és szintén havidíjas megoldás lehetősége csak 22 százaléknak tetszett.

A válaszadók nagyjából fele fizettetne a mobiltelefonok és mp3-lejátszók gyártóival a zenekiadók elmaradt hasznáért kártérítést (bár azt nem tudni, a kutatásban részt vevők mennyire gondolták végig, hogy ezt a céget valószínűleg beleépítenék a termékeik árába), és 77 százalékuk mondta azt, hogy a letöltés mellett vásárol is zenei cédéket, sőt akkor is vásárolna, ha létezne havidíjas, korlátlan letöltési lehetőség.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft