Neten követhető nyolc kék vércse útja

Nyolc kék vércse repülési útját követheti nyomon bárki az interneten a madarakra szerelt műholdas jeladók segítségével.

A jeladókkal a madárkutatók választ kaphatnak arra az eddig megválaszolatlan kérdésre, hogy Afrikának pontosan melyik részén töltik a telet a vércsék – tájékoztatott a Magyar Madártani Egyesület csütörtökön. A repülési utat ábrázoló térkép augusztus vége óta érhető el. A jeladók által háromnaponta küldött jeleket minden hétfőn frissítik a honlapon.

Az öt grammos készülékek nem zavarják a repülésben a termetesebb vércse tojókat, amelyeknek a kutatók az Anita, Csenge, Jázmin, Magdi, Csalán, Hárpia, Heni és Virág nevet adták. Csalán és Virág már el is hagyta a Kárpát-medencét, jelenleg a Fekete-tenger partján járnak. A többi megfigyelt madár egyelőre kiindulási helyén tartózkodik. Az MME Kék vércse LIFE nevű programjában kutatja a madarak életét, és próbál minél több információt szerezni vándorlási szokásaikról. Eddig ugyanis még nem sikerült kideríteni, hogy Afrika mely részén töltik a téli hónapokat.

A kék vércsét a vetési varjúval együtt az év madarának választotta idén a madártani egyesület. A sólyomfélékhez hasonlóan a kék vércse sem épít fészket, a varjúfiókák kirepülése után szívesen költözik be varjútelepekre, és költ varjúfészkekben. Így ha a varjútelepek száma csökken, a kék vércsék is veszélybe kerülnek. Legnagyobb számban a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon élnek.

A nyolcvanas évek elején még 2000-2500 pár fészkelt Magyarországon, mára azonban a populáció ennek harmadára csökkent. A madár a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján mérsékelten veszélyeztetettként szerepel. Európában sebezhető fajnak számít. Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 500 ezer forint.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25