Gerzson
4 °C
8 °C

A hagyományos tanulást támogatja a Wikipedia alapítója

2010.09.17. 09:09
Jimmy Wales, a Wikipedia alapítója az internet korában is a megalapozott, hagyományos tudás híve.

"Ami a műveltséget illeti, nagyon tradicionális véleményen vagyok: aki azt mondta, hogy manapság már semmit sem kell tudnod, csak azt, hol keress utána, az véleményem szerint nagyon félreértett valamit" – mondta el a 44 éves Wales egy Hamburgban adott interjújában.

Elmondása szerint Wales a tabletek és az ebookok idejében is szívesen vesz a kezébe papírkönyveket. "A könyvek csodálatos dolgok. Olcsók és sohasem merül le az elemük. A strandon is nagyon praktikusak, hiszen nem mennek tönkre, ha víz éri őket" – mondta.

Wales szerint a Wikipedia a fejlődő országokban is erőteljes növekedésnek néz elébe, hiszen egyre növekszik az afrikai és indiai nyelvek aránya. A felhasználási arány Kínában is növekszik, de még mindig nem olyan mértékben, mint ahogyan az várható lenne. Wales szerint ennek az az oka, hogy a Wikipediát Kínában három éven át zárolták és cenzúrázták.

"Eddig elsősorban az Egyesült Államokban, Európában és Japánban voltunk erősek, de a jövőben a Wikipedia még inkább globális lesz" – fejtette ki Wales, aki Larry Sangerrel közösen 2001-ben alapította meg a szabad online enciklopédiát. Azóta már 260 nyelven tizenöt millió cikk olvasható a Wikipedián.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!