Pluszegyezéssel megy a Google a lájkolás ellen

A Google az Orkut félsikere, a Wave és a Buzz bukása után újabb kísérletet tesz a közösségi média meghódítására a Facebook mindenhol feltűnő Like gombjához hasonló +1 gombbal.

A +1 az online kommunikáció őskorából, az első fórumok és levelezőlisták idejéből származó szleng, azt jelenti, helyeseljük az előttünk szóló mondandóját, plusz egy embert fel lehet írni az egyetértők közé.

A Google +1 gombja a kereső oldalán a találati listák elemei mellett fog megjelenni, és akkor kell megnyomni, ha az adott linket hasznosnak találtuk. Hasonlóan tudjuk majd értékelni a keresések mellett megjelenő hirdetéseket is. A Google anonim adatbázist épít ezekből a véleményekből, és azt később felhasználja a keresőalgoritmusában (magyarán a sok plusz egyet kapott linkek feljebb kerülnek a találati listákban).

A pluszegyezés a facebookos lájkoláshoz hasonlóan közösségi dolog, vagyis az ismerőseink (ez a Google-nél a Gmail és Gtalk címlistáját jelentheti) látni fogják, mire nyomtunk +1-et, így az egyfajta ajánlásként is megjelenik az ismerőseink számára. Ebből adódik az is, hogy a +1 csak akkor működik, ha előtte bejelentkeztünk a Google-fiókunkba.

A +1 gomb lassan, fokozatosan fog megjelenni a Google-keresések mellett, de aki kíváncsi rá, már most csatlakozhat a bétateszthez.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59