Mátyás
-6 °C
1 °C

A Chrome nem hódította meg a világot

2008.09.25. 10:15
Közel sem okozott akkora égszakadás-földindulást a böngészők piacán a Chrome, mint amennyire a sajtóvisszhangból gondolta volna az ember.

Bár a három héttel ezelőtti megjelenéskor a fél világ a Google böngészőjéről beszélt, a statisztika azt mutatja, hogy a felhasználók egészen kis része próbálta csak ki a programot, és azok is kezdenek visszatérni a megszokott Explorerhez és Firefoxhoz.

A Net Applications internetes elemzőcég több mint 40 ezer weboldal látogatottsági adataiból összeállított statisztikája azt mutatja, hogy a Chrome a megjelenésekor szinte azonnal közel egyszázalékos piaci részesedést nyert, ami azóta folyamatosan csökken, és most éppen 0,77 százalékon áll. Ugyanitt az Internet Explorer 71,5, míg a Firefox 19,5 százalékot tudhat magáénak. A Chrome megjelenése mind a két nagy böngészőt visszavetette, de azóta a Google piacvesztésével párhuzamosan erősödnek újra - vagyis a kíváncsi felhasználók kipróbálták az új versenyzőt, aztán visszatértek a már bevált böngészőjükhöz. Egyedül a Safari 6,7 százalékos részesedésén nem változtatott a Chrome, ami érthető is, mivel Macre egyelőre nem adta ki a Google a böngészőt.

A statisztika azt is megmutatja, hogy a Chrome a Firefoxhoz és a Safarihoz hasonlóan a felhasználók otthoni böngészője, napközben (amikor a munkahelyi gépekről netezők vannak túlsúlyban) tipikusan kisebb a júzereik aránya a neten. Hasonlót tapasztaltunk az Index látogatottsági adataiban is: még a Techblogban, ahol hagyományosan a legfogékonyabbak a látogatók az alternatív böngészőkre (példának okáért majdnem kétszer annyian érkeznek Firefoxról, mint Explorerről), sem tudott 3 százalék fölé kúszni a Chrome részesedése.

Bár a Google illetékesei sohasem mondtak ilyesmit, sokan azt várták a Chrome-ról, hogy fenekestül felforgatja a böngészők világát, és tömegesen fogja elhódítani az Explorer felhasználóit. Ez egyelőre nem történt meg, a Chrome-nak egyelőre az egyszázalékos határ eléréséért kell küzdenie az Operával és a Netscape-pel.