A tükrözött Google átjutott a kínai Nagy Tűzfalon

A Kommunista Párt novemberi kongresszusára készülő Kínában szigorodik a helyzet: betiltották a Google-t. Amerika csóválja a fejét, a kínai erőszörfözők eközben egy angol paródiaoldalon keresztül használják tovább a világ legnépszerűbb internetes keresőjét.
A jóindulatú ázsiai országban az internetesítést állami tulajdonú szolgáltatók végzik, ezért soha nem voltak elérhetők a nyugati hírforrások illetve a névtelen böngészést lehetővé tévő Anonymizer és Safeweb.

Tükrözés
Eredeti screenshot
A pártkongresszus előtti bekeményítési folyamat során az állami névszerverek szeptembertől a megfelelően cenzúrázott kínai keresőportálokra küldik tovább a böngésző surdákat. A Google fő bűne, hogy a blokkolt oldalak tartalmának túlnyomó részét más oldalakon elérhetővé tette. Egyes értesülések szerint ugyancsak tiltólistára kerülhet az Alta Vista kereső.

Nyugati emberjogi szervezetek és újságírók szájat emeltek a lépés ellen, pár meghiúsított hackelési próbálkozásnál több azonban nem történt. Pár szakember még cyberháborút is vizionált.

Elgoog, a cseles

Az Elgoog a Google tükrözése, a szó optikai értelmében (CD-lemez kézitükörrel ellenőrizve - Index Experimentális Eszközök Szakosztály). A tréfás szkriptet a Harvardon működő Berkman Internet és Társadalom Központ két kutatója írta. Az Elgoog a Google találatait tökéletesen tükrözi, azonban technikailag nem tükrözött oldal. A keresőt üzemeltető hasonló nevű vállalat ugyanis kísérletező programozók számára közvetlen hozzáférést enged drabális méretű adatbázisához.

A kínai hatóságok elfelejtették blokkolni az Elgoogot, a Google keresőt így az ország negyvenöt millió internetezője némi tükörolvasási gyakorlattal továbbra is használhatja. A Berkman Intézet munkatársai jelenleg sávszélességre gyűjtenek, hogy ki tudják fizetni a kínai keresések miatt tetemesen megnőtt forgalom árát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19