Benedek
-2 °C
14 °C

Én mosolygok, én dühöngök

2007.04.08. 13:27
A szövegalapú internetes kommunikációban gyakran használunk érzelmi állapotokat kifejező jeleket: mosolygunk, dühöngünk, örülünk. Pittsburghi kutatók személyesebbé igyekeznek varázsolni a mindenki által ismert, de igencsak sablonos emotikonokat.

Fényképarcok

A modern kommunikációval való ismerkedés korai szakaszában megismerjük őket, számos e-mail, online beszélgetés vagy éppen SMS hemzseg tőlük. Sokan szinte kötelezőnek érzik, hogy nemcsak mondataikat, hanem a kisebb szövegrészeket is mosolyjellel zárják le. Az évek múlásával egyre személytelenebbnek tűnnek, túlzott használatuk miatt oda a varázs, ráadásul hosszú évek óta mindig ugyanazok a bugyuta fejek vigyorognak ránk.

A kommunikáció rögtön színesebb lesz, ha egy-egy gondolat lezárásaként, szemléltetéseként az üzenethez saját, alkalomhoz illő (mosolygó, síró, ordító, stb.) képünket is csatoljuk. Az emotikonok helyettesítésének legkézenfekvőbb, leghagyományosabb módja azonban mégsem olyan jó megoldás, mint hinnénk elsőre: esetleg túl nagy a fénykép, vagy – különösen, ha mobiltelefont, illetve PDA-t használunk – sávszélességi gondjaink akadnak. Ráadásul, ha minden egyes emotikonhoz más-más képet akarunk társítani, még nélkülözhetetlenebb a széles sáv.

Hogyan lesz a fotóból emotikon?

A Pittsburgh Egyetem két számítástudományi szakembere, a jelenleg már a Google-nál (New Yorkban) dolgozó Xin Li és Shi-Kuo Chang, a tajvani Chieh-Chih Changgal közösen létrehoztak egy, a korábbi problémákat megoldó rendszert: semmi más nem kell hozzá, csak egyetlen, lehetőleg semleges arckifejezésű fénykép, amit akár a mobiltelefonunkról is feltölthetünk. Aztán beütjük a jól ismert jelképet, például a mosolyt vagy a meglepetést, mire a rendszer automatikusan átalakítja a fotóarcot.

A képet azért nem kell minden alkalommal elküldenünk, mert partnerünk gépe eleve tárol rólunk egy, az eredeti fotóhoz képest leegyszerűsített profilt. Mihelyst megörökítettük magunkat, az arc központi részeire kattintva segítjük a programot a kulcsjegyek azonosításában. A program e jegyek, jellegzetességek sorozataira bontja a képet: a későbbi animáció során egyesek megváltoznak, mások viszont érintetlenek maradnak. A darabkák szép lassan profillá állnak össze, amit aztán elküldünk az összes kapcsolatunknak. Mindössze egyetlen alkalommal, mert utána már az ő gépük végzi a munkát.

Amikor begépeljük valamelyik emotikont, a rendszer annak megfelelően alakítja át a profilt, és a fogadó nem a jelet, hanem alkalmasint gondterhelt tekintetű énünket látja. Praktikus megoldás: tetszőleges mennyiségű arckifejezést generálhatunk, a rendszert folyamatosan bővíthetjük, miközben a fájl mérete nem változik, és újabb fényképre sincs szükség.

A virtuális osztályteremben

Első lépésként Li elkészítette a különböző arckifejezések általános számítógépes modelljét. Tanulóprogramja speciális adatbázist használt, az ottani képeket elemezte, és kivonatolta minden egyes arckifejezés egyedi jegyeit. Az így létrehozott modellek utasítássorokként működnek – megmondják a programnak, hogyan alakítsa át, animálja semleges ábrázatunkat ijedtté, haragtól őrjöngővé, és így tovább.

Az első tesztek bebizonyították, hogy az átalakított arcok tényleg az emotikonoknak megfelelő hangulatot tükröznek. A rendszert eddig egyetlen alkalmazásban, a távoktatásban használják.


„A tanárok inkább a diákok arcát szeretnék látni, semmint az egymáshoz hasonló emotikonokkal teli képernyőt” – magyarázza Li.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!