A Google lesz a legnagyobb vincseszter?

A Google internetes konszern a jelek szerint olyan szolgáltatást készít elő, amelynek segítségével a felhasználók bárhonnan hozzáférhető, privát meghajtóhoz jutnának az interneten.
A Google a jelek szerint személyes internetes mappa kiépítését tervezi. A Wall Street Journal jelentése szerint az új szolgáltatást múlt héten csütörtökön ismertette elemzőkkel Eric Schmidt, a Google elnöke.

A felhasználók a szolgáltatás nyújtotta tárhelyet közvetlenül beköthetnék a számítógépük fájlrendszerébe, vagyis gyakorlatilag új hálózati meghajtóhoz jutnának. Az itt tárolt adatokat bármelyik internetes hozzáféréssel rendelkező számítógépről el lehetne érni.

Minden adatot vinnének

A megfelelő szabványokat használva a hozzáférést mobiltelefonról is lehetővé tennék. Schmidt az újítás indokaként azt említette, hogy erősíteni kívánják pozícióikat a Microsofttal szemben. Ezen kívül állítólag az is elhangzott, hogy a vállalat célja a felhasználó adatainak 100 százalékos tárolása.

A Google jelenleg nem kíván az értesüléssel kapcsolatban állást foglalni. A cég egyik szóvivője szerint az elemzői körnek tartott előadást a nagyközönségnek szánták.

Kikerült a dokument

Néhány napja a blogoszférában már felröppentek hírek az úgynevezett GDrive-val kapcsolatban. A Google magyarázata szerint menedzsereknek szánt előadás volt az anyag, amely egy ideig elérhető volt a cég honlapján. A dokumentumot azóta természetesen eltávolították.

A bemutató anyagban szó szerint az állt: "korlátlan tárhellyel a felhasználó minden adatát tárolni tudjuk, beleértve a levelezését, a felkeresett weboldalakat, fotóit, feljegyzéseit - majd tetszőleges helyszínről tetszőleges eszközről mindehhez hozzáférhet."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31