Sorra ábrándulnak ki a nagy agyak a Windows Live-ból

Lehet, hogy mégis jobban járna a Microsoft, ha felvásárolná egyik riválisát, hogy lenyomhassa a másikat? Egy biztos: egymás után érkeznek a hírek arról, hogy távoznak az emberek a Windows Live-projekt éléről, s egyelőre nem igazán látszik, hogy miként lehetne felérni a Google mellé.

Másfél évvel ezelőtt Bill Gates még forradalminak nevezte, hogy a Microsoft stratégiát váltva immár a webes szolgáltatások piacára is belép. A Microsoft akkori vezetője felhőtlen optimizmussal ecsetelte, hogy mennyi pénz van a webes szolgáltatásokban, és hát ők sem akarnak kimaradni ebből, azzal együtt, hogy eddig elsősorban az offline, asztali környezetre fókuszáltak.

Mostanra azonban úgy látszik, a Microsoft Live-projekt alkalmazásai komoly gondokkal küszködnek. Alig pár napja terjedt el, hogy elhagyja a részleget Blake Irving, a Windows Life Platforms vezetője, most pedig - úgy tűnik - menekülőre fogta a Windows Live Search vezetője, Christopher Payne is.

A Microsoftot belülről ismerő szakújságírók szerint a részleg átalakítása már hónapok óta napirenden van. A változásokra elsősorban azért van szükség, mert például a korábban MSN Search néven ismert Live Search nem hogy nem tudott közelebb kerülni a keresőpiacot vezető Google-hoz, hanem még csökkent is piaci részesedése. Úgy tűnik, hogy a redmondi cégnél továbbra sem ismerik a Google ellenszerét.

A ZDNet egyik szakírója például nyílt levélben tanácsolta Ray Ozzie-nak, a Microsoft jelenlegi első emberének, hogy vásárolják fel a Yahoo-t, hátha akkor sikerül túljutniuk a tanácstalanságon. Bár a Microsoft elsősorban továbbra is a szerverpiacra, a konzolpiacra, valamint az asztali szoftverek piacára koncentrál, s innen is szerzi nyeresége zömét, a cég vezetői, köztük a vezérigazgató Steve Ballmer is azt hangsúlyozta, hogy a webes kereső kritikus a Microsoft jövője szempontjából.

Ugyanakkor a Microsoftnak tavaly novemberben az online keresőpiacon mindössze 11 százalékos részesedése volt, s ez az érték a decemberi halvány emelkedést követően januárra megint visszaesett. Míg a Google, egyenletes növekedés mellett a piac közel felét (47,5 százalékát) uralta az év első hónapjában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32