Végjáték a Napsternél

Miután nem jött létre a megállapodás a Napster eladásáról, lemondott a cég vezérigazgatója, Konrad Hilbers. A még megmaradt alkalmazottaknak két lehetősége maradt: vagy azonnal felmondanak, vagy fizetésnélküli szabadságra mennek. Bár csődeljárás még nem indult a fájlcserélő szolgáltatásáról híressé vált cég ellen, nagyon valószínű, hogy ezzel lezárul az internet történetének egyik legjelentősebb fejezete: bezár a Napster.
Kedden lemondott a Napster vezérigazgatója, Konrad Hilbers - tudósított a Reuters. Röviddel ezután a cég nagyjából hetven, még megmaradt alkalmazottjának két, kevésbé csábító lehetőséget vázoltak fel: vagy végkielégítéssel azonnal felmondanak, vagy egy hét fizetésnélküli szabadságra mennek, hátha azalatt valaki új életet lehel a fájlcserélő szolgáltatásáról híressé vált cégbe.

A Wired magazinnak nyilatkozó egyik alkalmazott szerint nincsen sok értelme várni egy hetet, és ezzel kockáztatni a végkielégítést, úgyhogy szinte mindegyikük az azonnali felmondást fogja választani. A cégben korábban már kétszer is voltak elbocsátások, legutóbb dolgozóinak csaknem 30 százalékától vált meg. A Napster hivatalos közlése szerint még nem indítottak csődeljárást a vállalat ellen, de egy céghez közeli forrás szerint valószínűleg ez lesz a következő lépés.

Viták a Napster eladásáról

Konrad Hilbers
Hilbers és az igazgatótanács korábban megoldhatatlan vitába keveredett a cég vezetése ügyében. Hilbersnek az volt a véleménye, hogy el kellene adni a céget a német Bertelsmann AG-nek. (Hilbers előző munkahelye egyébként éppen a német nagyvállalat volt.) Az eladás révén az alkalmazottak valószínűleg megtarthatták volna a munkájukat, ugyanis a Bertelsmann, mely már 85 millió dollárnyi kölcsönt jutatott a Napsternek, további beruházásokat is tervezett. A p2p-cégnek egyébként 1999-es indulása óta szinte nem is volt bevétele.

Az igazgatótanács tagjai szerint azonban Hilbers egyszerűen aprópénzre akarta váltani a jól csengő nevet és a kiterjedt felhasználói bázist. A nap folyamán a Bertelsmann képviselője is megerősítette, hogy az üzlet meghiúsult.

Nyolcvanmillió felhasználó

A Napstert 1999 decemberében perelte be az amerikai lemezkiadók szövetsége (RIAA), szerzői jogok megsértésére hivatkozva. Az ezt követő bírósági csatározásnak némi haszna is volt: felhívta a figyelmet az internethasználók ezirányú igényeire. Számos hasonló peer-to-peer szolgáltatás kezdett el hirtelen üzemelni: ilyenek például a Scour, a Gnutella, a Kazaa vagy a Morpheus, de egyik sem dicsekedhet akkora felhasználói táborral, mint amekkora a Napster-nek volt. A fájlcserélőt fénykorában 80 millió ember használta.

A Bertelsmann igazgatója, Thomas Middlehoff egy hónapja jelentette be, hogy a cég meg szeretné venni a Napstert. Hilbers tavaly váltotta az előző vezérigazgatót, Hank Barry-t a Napster vezetői székében. Hilbers vezetése alatt kezdtek tárgyalni a zenekiadókkal, és nyilvánosságra is hozták az új, biztonságos rendszerüknek bétaverzióját. Ennek végleges változatával még az év folyamán előálltak volna, ez a rendszer már legális fájlcserélést tett volna lehetővé.

A News.com információi szerint Shawn Fanning, a Napster megalkotója kedden szintén lemondott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25