A hatóság cáfol
Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy nem tud az esetről. Azt kizártnak tartja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal "záratta volna be" az oldalt. Mint mondta, a hivatal nem jár el ilyen esetekben, hanem információkat gyűjt, és azokat továbbadja a rendőrségnek, mely aztán eljárást indíthat. Véleménye szerint azonban jelen esetben a Nemzetbiztonsági Hivatal egyáltalán nem foglalkozott az üggyel, a bezárás tőlük teljesen függetlenül történt.
Megkérdeztük Garamvölgyi Lászlót is az ügyben, az ORFK kommunikációs igazgatója azonban úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség internetes nyomozócsoportja nem foglalkozik az üggyel, nem a rendőrség zárta be az oldalt.
A szerkesztő hallgat
Az Index megpróbálta elérni az oldal Raszi néven szereplő üzemeltetőjét, illetve más revizionista weboldalak szerkesztőit, ám e-mailben eljuttatott kérdéseinkre mindezidáig nem érkezett válasz. Toroczkai László, a szintén revizionista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke az Indextől értesült a népszerű irredenta honlap eltűnéséről, amire ő sem tudott magyarázatot adni.
A szolgáltató ködösít
A domaint regisztráló Externet internetszolgáltató telefonos megkeresésünkre nem kívánt reagálni, e-mailben küldött kérdéseinkre azonban azt válaszolta: "a kérdéses weboldal tartalmának változásáról nincs információnk, az oldal bezáratásával kapcsolatosan, az Ön által jelzett információk nem jutottak el hozzánk". A cég arra a kérdésre, hogy ki jegyezte be a nemnemsoha.hu domaint, és ki üzemelteti, válaszában így fogalmazott: "A nemnemsoha.hu domain tulajdonosa és adatai a http://www.nic.hu oldalon a "Domain információk" alatt lekérdezhetők. Ez a mindenkori legpontontosabb információ a domain tulajdonosáról."
A Nic adatbázisában elméletileg valamennyi hazai domain tulajdonosának neve, címe és telefonszáma szerepel. Az adatbázis szerint Kucsera György az oldal tulajdonosa, az internet konvencióival ellentétben azonban az ő címe és telefonszáma helyett az Externet elérhetősége található az adatbázisban. Újságíróink azonban a cégadatbázisban is körülnéztek, és az Externet kisebbségi tulajdonosai között megtaláltuk Kucsera Györgyöt. Szintén ő jegyzi egyébként a magyar-eletter.hu és a turulmadar.hu oldalt is, amelyeket szintén az Externetnél regisztrált, továbbá a festomuvesz.hu weboldalt, amelyen kortárs magyar festőművészek - köztük maga Kucsera György - alkotásai szerepelnek. A másik népszerű revizionista oldalt, a trianon.hu-t is az Externetnél jegyezték be.
Dizájnváltás
A Nemnemsoha.hu oldalon szerda délutánra megjelent egy felirat: "Tisztelt Látogató! A nagy számú megkeresésre reagálva tájékoztatjuk tisztelt látógatóinkat, hogy a honlap nem szűnt meg. Az oldal design változásokon fog keresztül menni a közeljövőben. A kellemetlenségért elnézést kérünk! Hajrá Magyarország!"
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
Rovataink a Facebookon