Ingyen internetezhetnek jövőre az erzsébetvárosiak

Legkorábban 2003. végére lehet valóság az ingyenes internetből a VII. kerületben - mondta az Indexnek Hunvald György. A polgármester hozzátette: a szolgáltatás beindítása elengedhetetlen feltétele az e-kerületnek. Erről egyébként még az előző testület szavazott igennel. A vonatkozó jogszabályok miatt így az e-kerületről már nem kell az új grémiumnak szavaznia. Hunvald az ingyenes net kialakításának költségeit 80-90, míg az éves fenntartási díjat 40-50 millió forintra becsülte.
Tavaly szeptemberben Erzsébetváros önkormányzati testülete igennel szavazott az e-kerület létrehozásáról. "A távlati cél az lenne, hogy a kerület lakosai otthonról is intézhessék ügyes-bajos dolgaikat" - hangsúlyozta Hunvald György polgármester. A komplett projekt megvalósításának egyik eszköze a lakosok hozzájuthassanak az ingyenes internethez.

Előtanulmányok januárban

A polgármester úgy vélekedett, hogy 2003. januárjában kezdődhet meg az ingyenes szolgáltatással kapcsolatos előtanulmányok készítése. Azaz ebből derülhet majd ki, hogy a kerület lakosainak milyen a hozzáállása az ötlethez, hányan tartanának rá igényt, milyen feltételekkel lehet kialakítani.

Hunvald szerint Erzsébetváros 33 ezer háztartása közül minden bizonnyal sokan szeretnék a szolgáltatás bevezetését. Sok háztartásban van ugyan számítógép, ám internetet már jóval kevesebben használhatnak, a bevezetés és az előfizetés drágasága miatt - mondta a kerület első embere. Aki hozzátette: a fiatalok minden bizonnyal örömmel fogadják az ötletet.

Kalózvevő kizárva

A szolgáltatás költségei két részből tevődnek össze. Az egyszeri kialakítási díjat 80-90 millió forintra becsülte Hunvald György. A kerületben egyébként irányított mikrohullámú adattovábbításban gondolkodnak. Ennek azért van jelentősége, mert hiába szerelnének fel máshol "kalóz-vevőkészüléket" a jel nem jutna el oda.

Egy szakember egyébként korábban úgy vélekedett, hogy a mikrohullámú internet bevezetése igen költségigényes. Ezzel Hunvald nem értett egyet. Mint mondta: lehet, hogy egy olyan hatalmas kerületben, mint a XI. drága a kialakítása, ám Erzsébetváros csupán két négyzetkilométer területű.

Finanszírozás pályázatokból

Az éves fenntartási költsége a szolgáltatásnak - Hunvald becslése alapján - 40-50 millió forint lehet. Ezt is teljes egészében a kerület állja majd, ám ennek mikéntjéről még döntenie kell a testületnek - hangsúlyozta a polgármester. Az valószínű, hogy a kerület majd szerződik valamelyik internetszolgáltatóval, és így veszi le a lakosok válláról az anyagi terhet.

Mind a kialakítás, mind az üzemeltetés költségeire keresik a forrást a testületnél. A már említett előtanulmány erre is kiterjed majd. Az biztos, hogy a beüzemeléshez pályázatokon is próbálnak majd forrásokhoz jutni. Ebben az uniós csatlakozás közeledtével európai pénzekre is számít Hunvald.

Álomból valóság 2003-ban

Az e-kerület és a használatához elengedhetetlenül szükséges ingyenes internet legkorábban 2003. végére lehet realitás - mondta a polgármester. Az erzsébetvárosi ötlet egyébként egyedi kezdeményezés, arról Hunvald nem egyeztetett más kerületeke vezetőivel. Ám szerinte, ha működőképesnek bizonyul az elképzelés, akkor a belső kerületek minden bizonnyal hasonló kezdeményezéssekkel állnak elő. Ezt igazolhatja, hogy számos európai nagyvárosban (például Cardiffban) is van hasonló szolgáltatás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25