Nemzetközi távoktatási projekt indul

A távoktatás ismertségének növelését, népszerűsítését célzó nemzetközi projekt indul magyar kezdeményezésre, az Európai Unió által 130 millió forinttal támogatott fejlesztésekbe 13 ország 17 intézménye kapcsolódik be.
Pálinkás József oktatási miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatón közölte: a közel 500 ezer euró költségvetésű program célja, hogy olyan elektronikus tananyagok szülessenek, amelyek azonos elvek, kritériumok alapján épülnek fel. Ezáltal biztosítható a kompatibilitás, azaz, hogy a kész tananyagokat az egyes országok egymás között is kicserélhessék - tette hozzá a tárca vezetője.

Távoktatási informatikai rendszer épül

Az Apertus Közalapítvány és a Nemzeti Távoktatási Tanács által kezdeményezett Mission projekt többek között korszerű távoktatási informatikai rendszer kialakítását foglalja magába. A több nyelvű változatban létesítendő web-portálon keresztül a tervek szerint szakértői névsorok válnak majd hozzáférhetővé. Vitafórumok nyílnak meg, illetve elektronikus hírlevél is megjelenik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47