Jolán
2 °C
4 °C

Lassítják a Chello nagyfelhasználóinak elérését

2002.05.28. 16:32
A UPC kábeles internetszolgáltatásának előfizetői eddig sem forgalmazhattak 15 gigabájtnál nagyobb adatmennyiséget egy hónapban, eddig azonban nem szankcionálta a cég a nagyfogyasztókat. A türelmi időszaknak vége: a kvótát túllépő előfizetőket ezentúl a hónap végéig lassabb vonalra helyezik át. Hónap elején minden kezdődik elölről.
"Az UPC semmilyen új korlátozást nem vezetett be és nem is tervez bevezetni" - mondta el a hírre reagálva Szűcs László, a vállalat kommunikációs igazgatója.

Eddig is tilos volt

Mint mondta, eddig is benne volt a Chello szerződési feltételeiben, hogy a szolgáltatást otthoni, egyfelhasználós igénybevételre alakították ki, és az ipari méreteket elérő letöltéseket nem szívesen látják.

A Chello esetében alkalmazott technológia olyan, hogy a sávszélesség nem dedikált az egyes végpontokon, hanem bizonyos csomópontokban összegződik. Adott pillanatban pedig megoszlik a rákacsolódott felhasználók között.

Sok giga
Az Index által megkérdezett heavy userek szerint az email plusz böngészgetés esetén havi szinten valóban nincs meg a havi egy gigabájtos forgalom. De ha beugrik egy-két film, szexvideo, esetleg illegális program, a 15 gigabájt mindjárt szűk lesz. A havi keretbe csak önmegtartóztatással férhetnek be a letöltőbajnokok: heti egy filmmel és egy nagyobb szoftverrel kell beérniük.
Ha valaki túllépi a havi 15 gigabájtos korlátot, az a környéken élő más felhasználók sávszélességét befolyásolhatja. Ha bármely lassulást tapasztalnak a felhasználók, ezt rendszerint jelezni szokták az ügyfélszolgálatnak. Ezen kívül a hálózatmenedzsment keretében nyomon tudják követni minden ügyfél "adatfogyasztását" is, illetve a saját forgalmi mutatóit mindenki ellenőrizheti - tudtuk meg.

Lassítják a nagy letöltőket

"Az olyan esetekben, amikor az adott hónapban a 15 gigabájtot eléri valaki, a UPC fenntartja magának a jogot, hogy lassabb sávra tegye" - mondta Szűcs László. Ez a lépés nem jelent semmilyen megtorlást, az internethozzáférés zavartalan, csak éppen lassabb lesz.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: nincs büntető díj, a lépés pusztán figyelmezteti arra az illetőt, hogy túlzott mértékben használja a hozzáférését. Az átvitel szűkítése nem történik meg automatikusan, és közel sem végleges, hiszen az új hónappal mindenki tiszta lappal indul.

"Ezt a biztonsági lehetőséget az ipari forgalmat generáló felhasználóknál alkalmazzák, a többiek védelmében" - mondta Szűcs László. A 15 gigabájt olyan nagy mennyiség, hogy az internetezők többsége messze nem aknázza ki. 300 ezer weblap letöltése bőven belefér, az adatmennyiség 23 CD-lemeznek felel meg.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?