A web miatt nem terjed a mobil internet

Saját gyerekét hibáztatta a web atyja, Tim Berners-Lee egy tamperei konferencián, amikor azt állította: a mobil internet elterjedésének éppen a world wide web mostani állapota szab gátat.

A mobil internet terjedésének legfőbb akadálya a world wide web, pontosabban a mostani weboldalak dizájnja és felépítése, állítja maga Tim Berners-Lee, akit a web feltalálójaként ismer a világ. Berners-Lee egy a finnországi Tamperében rendezett szemináriumon azt mondta: bár a mobil internetes eszközöknek óriási piaca van, most a webdizájnerek feladata, hogy olyan oldalakat készítsenek, amelyeket a mobil eszközök is képesek jól megjeleníteni.

"A webdizájnerek megtanulták, hogyan tervezzenek oldalakat a látáskárosultaknak és másoknak. Néhány éven belül azt is megtanulják majd, hogy a mobil eszközök tulajdonosaira számítsanak a tervezéskor."

A CERN-en született a web

A web megalkotójának 1990-ben a svájci CERN részecskekutató intézet munkatársaként jutott eszébe, hogy az akkor már terjedőben lévő internetet olyan felületen lenne érdemes elérni, amely jobban segíti a kutatók közti együttműködést és az információmegosztást.

Berners-Lee a csütörtöki szeminárium közben a Reutersnek úgy fogalmazott: "Olyan ez, mint a tyúk meg a tojás esete, és akkor is ez volt a helyzet, amikor a web elnyerte mai formáját. Senki nem kérte, hogy legyenek webkliesnsek vagy webszerverek ... az a lényeg, hogy elég sokan felfogják a helyzetben rejlő potenciális hasznot."

A kutatónak egyébként "hatalmas csalódást" okoz, hogy eredeti víziójával ellentétben a web nem vált az igazi kollaboráció terepévé, bár egyes a Wikipedia online enciklopédiához hasonló kezdeményezéseket szimpatikusnak tart.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58