Mégis lesz .xxx domén?

Az .xxx felső szintű pornódomén bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot nyújtott be a múlt héten az Egyesült Államokban két demokrata szenátor.

Az internetes domének felügyeletét végző amerikai ICANN és konzervatív szervezetek és a Bush-kormányzat ellenállásán már többször megbukott a terv, két demokrata képviselő mégis újból előásta: Mark Pryor és Max Baucus szenátorok az .xxx domén alá terelnék az összes pornószájtot. A "gyermekek kiberbiztonságát" szavatolni hivatott törvény ellen máris tiltakozott egy a szólásszabadság megőrzésére alakult szervezet. A Free Speech Coalition felszólította a Kongresszust, hogy vesse el a javaslatot, mert az nem védené komolyan a gyermekeket, viszont az amerikai alkotmány által védett szabad kifejezés "gettósodásához" vezetne.

A javaslat, amelynek első változata 2000-ben született meg, és azóta is folyamatosan felbukkan, eddig éppen a civil szervezetek ellenállásán bukott meg, és a dönteni hivatott ICANN mindannyiszor elhalasztotta az .xxx domén létrehozását - volt, hogy az utolsó pillanatban.

Házi feladat helyett ordas pornó

XXX explained
A világ sok országában pornográfiát jelentő "XXX" pontos eredete a homályba vész: egyesek szerint az Amszterdam zászlaján látható három andráskereszt átirata, és a város szabados erkölcseire utal. Valószínűbb azonban, hogy a három X az angolszász országokban az ötvenes évektől elterjedt korosztály-besorolási rendszerekből ered, amelyekben "X-rated"-nek nevezték az explicit tartalmú, erőszakot vagy szexjeleneteket felvonultató, felnőtteknek szánt filmeket. A pornófilmipari versenyzők úgy próbálták növelni nézettségüket, hogy a filmeket a kötelező egy X helyett két, majd három X-szel jelölték, így ígérve több húst a szexrajongóknak.
A pornódomén bevezetése mellett elsősorban az szól, hogy a gyanútlan gyermekek és szüleik már egy-egy url-ből ránézésre meg tudnák állapítani, felnőtteknek szánt tartalommal állnak-e szemben, vagy sem. "Bár az internet a tanulás kivételesen jó eszköze, ugyanolyan könnyen hozzáférhetővé teszi a gyermekeknek az űrsiklóról szóló oldalakat, mint a pornográfiát" - mondta Pryor. "Az, hogy nem figyeltünk oda a problémára, lehetővé tette az online pornóiparosoknak a terjeszkedést és a gyerekeknek azt, hogy már nagyon fiatalon felnőtteknek szánt tartalmat nézegessenek. "

Pryor egy családjogi szervezet, a Kaiser Family Foundation adataira hivatkozva azt állítja, hogy a 8 és 16 év közötti gyermekek 90 százaléka látott már online pornográfiát, és közülük sokan véletlenül botlottak a neten a felnőtteknek szánt anyagokba, miközben a házi feladatukhoz gyűjtöttek információt. A szenátor szerint már a pornószájtok puszta száma (egyes becslések szerint 400 millió) is külön doménért kiált.

A mostani törvényjavaslat abban tér el a korábbiaktól, hogy az elfogadásától számított fél éven belül minden pornószájtnak kötelező lenne az .xxx domén alá vándorolnia, és ha nem teszi, büntethetővé válna.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17