Fábián, Sebestyén
-1 °C
7 °C

Apokrif kütyük a CES-ről

2012.01.17. 18:00
A Consumer Electronics Show nem csak a funkcióikban egymástól alig különböző tévék harcáról szól. Eldugott standokon szokatlan vagy éppen bizarr készülékekre bukkanhat a látogató - a show utolsó napján ezeket kerestük, és találtunk is a magyar fejlesztésű lebegtető vitrintől a táncoló robotmacskáig.

A Las Vegas-i CES-en a főszerep általában a tévéké, laptopoké és mobiloké, de a hagyományos készülékek mellett mindig akad néhány apokrif kütyü, ami túl bizarr, vagy legalábbis elüt az expo fősodrától. A kiállított több tízezer különféle termék között kis kereséssel ritka kincseket lehet találni, és olyan tárgyakat, amelyeket az ember hirtelen nem is tud hova tenni. Ezek közül válogattuk ki azokat, amelyek helyszíni tudósításunk alatt leginkább megfogtak bennünket.

Régi és új

Az LG, Intel és Microsoft standjától nem messze például a Crosley standján találtunk ilyen kütyüket. A cég nevét valaha autók viselték – egy 1939-es kupé ezt tanúsította is a standnál –, de ma már zenegépeket és lemezjátszókat gyárt. Két vurlicert állítottak ki, az egyiken kicsit idegenül hatott a kijelző, de a másikban régi vágású lemezcserélő volt, és gyönyörű retrodizájn rejtette el, hogy azért ha kell, iPodról is tud lejátszani dalokat. Hasonló módon a Crosley régies lemezjátszói nemcsak lemezjátszók, hanem sokoldalú zeneeszközök.

Nem várná az ember, hogy csillagászati távcsövekbe botlik a CES-en, de a Crosleytől egy köpésre a Celestron ilyen termékeket mutatott be. A cég intelligens teleszkópjai között vannak olcsóbbak – például a 700 dolláros SkyProdigy –, amivel el lehet kezdeni az amatőr csillagászkodást, és olyan nehézsúlyú darabok is, mint a 3800 dolláros CPC Deluxe 1100, amiben már komoly számítógépes rásegítés és egy 40 ezer objektumos beépített adatbázis támogatja az aszteroidavadászatot.

Átlátszó trükkök

A Samsung standján méltatlanul eldugták az átlátszó érintőkijelzőt (vagy az érintőkijelzős ablakot, ahogy tetszik). Pedig eléggé kiforrott technológiának tűnik (a cég évek óta dolgozik rajta), és a hírek szerint hónapokon belül kezdődik a tömeggyártás. A transzparens lcd kijelzőt virtuális reluxával demózták, illetve néhány kisebb widgettel. Az áráról ugyan még nincs információ, de ha megfizethető, sikeres lehet, például kirakatokba építve: az érintőkijelzőn lehetne további információkat kérni a kirakat mögötti termékekről.

A Leonar3Do nevű tervezőszoftver CES-es jelenlétéről már írtunk, de emellett még egy magyar fejlesztést is láttunk a show-n. A CNCG cég standján egy iPad volt kiállítva egy vitrinben, a magyar találmány pedig maga a Flyvision nevű vitrin, amiben látszólag lebegett a kütyü. Próbáltunk rájönni a titok nyitjára, de csak abban vagyunk biztosak, hogy optikai illúzióról van szó, illetve hogy a terméket olyan elem tartja, amit ez az illúzió elfed. Az ötlet egy 39 éves közgazdász, Gótzy András fejéből pattant ki 2002-ben, eddig tartott, hogy több országban is bejegyzett szabadalom és termék lett belőle. A vitrineket tavaly kezdték el forgalmazni, több világmárka reklámkampányában szerepeltek már. A feltaláló esküszik rá, hogy sem mágnes, sem tükör nincs a vitrinben, és arra is, hogy akár négy irányból átlátszó vitrint is lehet készíteni, amiben a tárgyak nemcsak hogy lebegnek, de forognak, mozognak is.

Szemmel versz, Ignác

A Tobii standján nem konkrét kütyü nyűgözött le bennünket, hanem az, hogy mennyire jól működik a szemkövető technológiájuk. A svéd cég fő profilja a szemmel vezérlés megvalósítása ott, ahol szükség van rá. Például a számítógépes tervezőszoftverekben, vagy orvosi alkalmazásokban – sokkal sterilebb megoldás szemmel irányítani egy kijelzőn keresztül egy orvosi műszert, mint kézzel. A Tobii egy játéktermi géppel demonstrálta, hogy a technológia pontos és gyors: egy Asteroids-klónt lehetett kipróbálni, amelyben a Földhöz közelítő kisbolygókat kellett kilőni gyilkos pillantásunkkal. Zsebre tett kézzel álltunk a gép előtt, csak a szemünk cikázott: a Földről induló lézersugár mindig azt az aszteroidát lőtte, amelyiket néztük. Egészen megdöbbentő, hogy milyen biztosan működött, még akkor is, amikor direkt ingattuk a fejünket.

Ha már játék: a Szezám utca munkacsoportja talált ki egy izgalmas játékot, ami a kézzel fogható bábukat köti össze a virtuális térrel. Amikor a mintás kartonlapra irányítjuk egy táblagép kameráját, a játékhoz tartozó szoftver megrajzolja a virtuális szoba falait és ablakait. Ha az Ernie nevű figurát is odaállítjuk, a tablet kijelzőjén megjelenik a rajzolt másolata, és arra mozdul el a kijelzőn, amerre a bábut toljuk. Ernie aktív résztvevő, a tablet segítségével megszólítja a játékost, és különféle feladatokat ad neki. A Vuforia által kifejlesztett játék még kísérleti stádiumban van, de látszik benne a potenciál, sokféle készségfejlesztő játékban hasznos lehet a valóság és a virtuális tér összekapcsolása.

Táncoló tappancsok

A Nemzetközi Hangszóró Szövetség a CES-en nyitotta meg téli gyűlését, amin a szakértők új technológiákról és az iparág jövőjéről tanácskoznak. A CES-en látottak alapján úgy gondoljuk, hogy rendet kell tenni a hangszórógyártás területén, különben mindent elönt a gagyiáradat. Van fröccsöntött madárkában elrejtett hangszóró, gusztustalan fülfolyásra hasonlító egyedi füldugasz (ami azért ilyen, mert felveszi a fülkagylónk formáját), és akár horgolt nyuszifülekből is bömbölhet Justin Bieber, formához a tartalom alapon. Persze bőven akadtak profi újítások is, mint az iPhone-ra pattintható erősítő, ami elektronikus és optikai jelet is ki tud adni magából, és érezhetően javítja a zenehallgatási élményt. A Skullcandy Supreme Sound Aviatornak a stílusa és a kényelmes kialakítása fogott meg (ovális, mint a fülünk), és az Edifier vörös szarvai is sokkal dögösebbek, mint a pc-s perifáriákat gyártó cégek bármelyik asztali hangszórója.

A brit Thumbs Up cég egészen más oldalról közelíti meg a zenét: olyan robotmacskákat és -kutyát mutatott be, amelyek táncolnak a lejátszott zene ritmusára. Valamiért a gépállatok nyakában kütyük lógtak, amikről a cég azt állította, hogy a világ legkisebb digitális kamerái (2 megapixel, 16 gigabájtos Micro SD), de ezt könnyű megcáfolni. A Thumbs Up kamerás tollat és egyéb kémkütyüket is árul, innen a vonzódás a pici eszközökhöz (de a macskákat ez sem magyarázza).

És láttunk még apokrif kütyüket az elektromos cigik Ferrarijától kezdve a csigaformába tekeredő billentyűzetekig, de ha a kevésbé érdekesek eszközökről is kértünk volna sajtóanyagot, még mindig a Convention Centerben bolyonganánk. A CES-nek most vége, jövőre megpróbálunk újra kijutni az expóra. Ki is találtunk rá már egy kocsmai játékot: valahányszor azt halljuk, hogy „felhőalapú”, iszunk egy whiskyt.